Ez történik pontosan, miután “kihuny bennünk a fény”?
Létezhet halál? Vagy az egész csak egy illúzió, egy kapu egy másik világra?
Az emberiség időtlen idők óta próbál választ találni arra, hogy mi történik a tudatunkkal, a lélekkel a halál után.
Az elmúlt 50 év tudományos bizonyítékai folyamatosan arról győzik meg egyre inkább a tudósokat, orvosokat is, hogy a halál nem egy egyszerű biológiai folyamat, és több megmagyarázhatatlan dolog történik a testben, amit ma még nem teljesen értünk.
Például nem tudnak mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy 21 grammal lesz könnyebb a haldokló test, amikor megtörténik a halál beállta.
Ez lenne az emberi lélek súlya? Vagy a tudat energia formában ennyit nyom bennünk?
Mi a helyzet a nemrég felfedezett mikrotubulusokkal, melyek rejtett idegpályákat, sejteket és folyamatokat tártak fel az agyban?
Roger Penrose elmélete szerint ezek a struktúrák kvantumfolyadékot rejtenek, ami maga az információhalmaz, ami azzá tesz minket, mint amik vagyunk.
A szó klasszikus értelmében a lelkünk tehát ott rejlik, biológiailag mérhető, megfogható módon. Legalábbis az említett úriember szerint.
De említhetnék a napjaink egyik leghevesebb vitákat kiváltó jelenségét, a végső világosságot, amivel mindenki találkozhatott már, akinek át kellett élnie egy szerette haldoklását.
Azok esetében, akik egy betegség tapasztalat végső stádiumában vannak, gyakran röviddel a haláluk előtt váratlanul az egészség javulásának jeleit mutatják.
Orvosi szempontból ezt senki sem érti, hogy miért van így.
A terminal lucidity fogalmát 2009-ben Dr. Michael Nahm biológus alkotta meg, aki a németországi Freiburgi Pszichológiai és Mentális Egészségügyi Intézetben dolgozik.
Tudományos magyarázat nincs, csak elméletek és találgatások. Ennek ellenére egyértelmű, hogy zajlik ilyenkor valami az emberi tudatban és a testen belül.
Ez az állapot néhány hétig vagy csupán pár percig tart a halált megelőzően. Azok a rokonok, akik látják a szeretteiket röviddel a haláluk előtt szinte érintetlen memóriával ebbe az állapotba kerülni, többnyire megrázó élménynek tartják.
A szellemi frissességet egyesek azzal magyarázzák, hogy a tudat és a lélek ilyenkor kezd megszabadulni és egyben felszabadulni a fájdalom alól.
Vagyis kezdi elengedni a test béklyóit.
Anna Katharina Ehmer, egy német nő esete, aki 1895-től 1922-ig élt, egy másik rejtély, amely zavarba ejtette a tudósokat.
Anna több szellemi fogyatékossággal született, és egész életét egy intézményben töltötte. Egy szót sem tudott szólni, befalta a neki adott ételt és összepiszkította magát éjjel-nappal. A viselkedése azonban megváltozott azon a napon, amikor tuberkulózisban meghalt.
Dr. Wilhelm Wittneben és Friedrich Happich (1883–1951) protestáns teológus megdöbbent, amikor meglátták, hogy Anna hirtelen mit csinál.
“Amikor együtt beléptünk a szobába, nem hittünk a szemünknek és a fülünknek. Ehmer, aki sosem beszélt egyetlen szót sem, halotti dalokat énekelt magának.
Jójó, de ez még nem tudomány, csak színes anekdoták… Mondhatnátok. De vannak számok is és adatok a jelenségről.
Az összes ilyen ember 42%-nál, azaz közel felénél történt meg az, hogy még aznap meghalt.
A fennmaradó hányad pedig másnap, vagy az elkövetkező napokban.
Az Alzheimer-kórban, agydaganatban vagy stroke-ban szenvedő betegek miért mutatnak egy rövid időre normális viselkedést?
Miért van az, hogy szinte mindenki, aki a halál kapujában jár, annak a tudata kitisztul, mielőtt végleg átlép azon a bizonyos kapun…?
Talán mert tényleg létezik valami a testünk halálán túl?
Folytassuk néhány betonkemény statisztikai adattal.
A tudománytörténet eddig legnagyobb, a halálközeli élményeket vizsgáló kutatásában összesen 2060 brit, ausztrál és amerikai embert vizsgáltak, akik túléltek egy szívleállást.
Negyven százalékuk mondta, hogy vannak emlékeik azutánról is, hogy megállapították náluk a klinikai halál beálltát. Dr. Parnia szerint valójában a legtöbb embernek vannak ilyen emlékei, de sokan nem tudják előhívni azokat a memóriájukból agysérülés vagy a kórházi nyugtatók hatásai miatt.
Korábban mindenki úgy gondolta, hogy az agyműködés 30 másodperccel az után áll le, hogy a szív abbahagyta a testben a vér pumpálását.
A Suthampton Egyetem kutatói szerint ezzel szemben az emberek legalább 3 percig érzékelik az öntudatukat az után, hogy a halálukat megállapították.
A közvélekedéssel ellentétben a halál nem egy pillanat műve, hanem egy potenciálisan megfordítható folyamat…. ÉS ITT álljuk meg!
Visszafordítható.
Tehát nem végleges.
A kérdés csak az, hogy meddig visszafordítható…
A kutatás legfontosabb eredménye valószínűleg a világ első tudományosan igazolt testen kívüli élménye.
Egy 57 éves páciens a legapróbb részletekig, pontosan képes volt felidézni, hogy mi történt körülötte, miután ideiglenesen meghalt. Részletes, vizuális emlékei pontosan megegyeztek a valós eseményekkel.
„Ez azért rendkívül fontos, mert eddig úgy gondoltuk, hogy ezek az emlékek hallucinációk vagy illúziók, amik a szív leállása előtt vagy közvetlenül az újraélesztés után keletkeztek, de semmiképpen sem valós emlékek arról az időről, amikor a szív nem dobogott”
– mondja Dr. Parnia, a kutatás és nagyszabású kísérlet vezetője.
Az 57 éves páciens esetében azonban a tudat még legalább három percig bizonyítottan működött a halál beállta után. Mindez teljesen ellent mond az eddigi tudásunknak, ami szerint az agyműködés 20 -30 másodperccel a szívleállás után megszűnik, és a sikeres újraélesztésig nem is tér vissza.
Az agyunkban “tárolt” energia, a tudat, vagy a lélek, nevezzük akárhogy is, VALAHOVÁ biztosan kerül.
Lebeg a testünk felett, egy asztrális síkban, vagy egy másik érzékelésen túli dimenzióba kerül – ezt most még senki sem tudja, a tudósok csak találgatnak.
Dr. Eben Alexandern világ életében ateista volt, nem hitt a halál utáni életben.
Miután azonban neki is volt egy halálközeli élménye, teljesen átértékelt mindent, és megszállott kutatója lett a témának.
Szerinte a titok egyszerűen az, hogy mindannyian túléljük a fizikai testünk halálát. Tudatunk tovább él, és e földi álomvilágban a halálunkon túl a tudat túlmutat a fizikai valóságon, és megtapasztal egy csodálatos és erőteljes létezést, melyet emberi szavakkal leírni nem lehet.
Visszatérve Roger Penrose az egész világot felkavaró elméetére, és az agyban található mikrotubulusokhoz:
Roger Penrose azt állítja, hogy tudja, hová párolog el az emberi lélek a halál pillanatában, és már a küszöbén van az emberiség annak, hogy rálásson a halál horizontján túli “létezésre”.
Az elmélete szerint az egésznek a kulcsa az agyban felfedezett, 22 nanométer átmérőjű henger alakú struktúrák.
Roger Penrose sejtése az, hogy ezekben a mikrotubulusokban tárolódik az emberi lélek, kvázi a tudatunk, az az egyedi jellemző, ami azzá tesz minket, mint amik vagyunk.
A halál pillanatában ezekből a mikrotubulusokból szabadon “kipárolog” valamilyen módon a kvantumfolyadék.
Ennek a pontos értéke pedig minden emberben 21 gramm lehet.
A feltételezés kimondja, hogy a lélek több, mint az agyban található idegsejtek interakciója: Valójában az univerzum anyagából áll, amely az idők kezdete óta létezik.
A koncepció hasonlít a buddhista és a hindu hithez, miszerint tudatunk a világmindenség szerves része. A hipotézis a nyugati filozófia idealista vonalát is érinti.
Dr. Hameroff úgy véli, halálközeli élmény során a mikrocsövecskék elveszítik kvantumállapotukat, de a bennük lévő információ nem semmisül meg – helyette egyszerűen elhagyja a testet, és visszatér a kozmoszba.
Penrose elméletét csak úgy lehetne mindent kizáróan bizonyítani, ha elvégeznének haldokló embereken újabb vizsgálatokat.
Ilyen kísérletekre azonban évtizedek óta nem került sor, főleg az etikai aggályok miatt.
Ennek ellenére egyre több kutató úgy véli, hogy ez hozhatná meg a várva várt eredményt, és azért lobbiznak, hogy az elkövetkező években összehozzanak egy nagy szabású humán kísérletsorozatot.
Mit gondoltok?
Valaha elérhetjük azt, hogy rálássunk a halál utáni síkra?
A halál utáni élet egy olyan ígéret, amivel nem tehetünk mást, minthogy hiszünk benne, ki így ki úgy.
Végső soron úgyis csak az számít, amit legbelül hiszünk. Hiszen nincs másik igazság, csak amit mi , egyénenként igaznak hiszünk…
