EgészségünkÉrdekes világ

FIGYELEM szülők! Már a kisiskolás gyerekeket is mérgezik! András 13 éves lánya is így járt

SENKI SINCS BIZTONSÁGBAN. Juttassuk el ezt minél több szülőnek.

Egy egészen elképesztő történet jutott a sajtó birtokába, ráadásul az is kiderült, hogy egyáltalán nme egyedi esetről van szó.

Az sem kizárt – bár még korai kijelenteni – hogy tömegesebb jelenségről van szó, mint elsőre gondoltuk.

Hirdetés

Már az általános iskolás korú gyerekeket is mérgezik! Megdöbbentő történetről számolt be az egyik olvasónk, miképpen juttatják be a közintézmény falai közé az illegális, mérgező dohánytermékeket.

A három kislányát veszélyben érző családapa köpni-nyelni sem tudott, amikor az egyikük egy betiltott, illegális Elf Bar nevű készülékkel tért haza.

Teljesen kiakadtam! Azonnal elvettem tőle, hiszen még csak tizenhárom esztendős volt. Figyelmeztettem a veszélyeire, és közöltem, hogy még egyszer ki ne merje próbálni.

Sajnos nem hallgatott rám, másodjára már hitelre kapott egy dílertől készüléket, ami ráadásul használt volt…

– kezdte a Blikknek az egyik Heves vármegyei kistelepülésen élő András. Mindez csupán akkor derült ki számára, amikor a díler rajtuk kezdte követelni a szerkezet árát.

Mondtam, hogy nem kap pénzt, a fiú pedig folyamatosan fenyegette a lányomat, hogy majd megvereti. Még a rendőrségre is elmentem, hogy feljelentést tegyek zsarolásért. A súlyos állításokkal teli leveleit is csatoltam, ám mivel még tizennégy éves sem volt, nem lehetett büntetni

– magyarázta az aggódó férfi.

A NAV zéró toleranciát hirdetett a köznyelvben „manórúdnak” nevezett eldobható elektromos cigaretta, az Elf Bar kereskedelme ellen!

Nem véletlen: egyre népszerűbb a termék a fiatalok körében, hiszen szép, illatos, mutatós, könnyen használható, de veszélyes.

Hirdetés

Nem olyan, mint a hagyományos cigaretta, hogy egyszer elég, hanem nyolcszáz és ötezer slukkos változatban is létezik, és addig szívható is. A szerkezet nikotintartalma akár tizenhat doboznyi cigarettának is megfelelhet, ezért az életüket veszélyeztetik azok, akik szívják.

A legújabb őrület a „Poco”, ami nemrég, néhány hónapja jelent meg a magyar piacon és mint oly sok minden más, jellemzően ez is Kínából érkezik Magyarországra. Fű alatt hozzák be, hiszen – csakúgy, mint az Elf Bar – idehaza nem engedélyezett.

Mégis vírusként terjed a fiatalok között, akik nem is sejtik, milyen veszélyeket hordoz magában.

A jelenség azért aggasztó, mert hihetetlen károkat okoz a gyermekek tüdejében és szervezetében.

Éppen ezért ideje elkezdeni figyelmeztetni a szülőket arra, hogy nagy a baj és a gyerekek az egészségükkel játszanak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!