Érdekes világ

Várkonyi Andrea lehet a köztársasági elnök? Szürreális pletykák terjednek!

Na ezt az ember tényleg nem látta jönni.

Novák Katalin hirtelen lemondására talán senki sem számított, csak szombat reggel lehetett sejteni mindössze, hogy valami nem oké.

Ekkor utazott ugyanis azonnal haza a köztársasági elnök hogy végül este 5 óra körül bejelentse a lemondását és elmondja hogy hibázott.

Hirdetés

Azóta pedig vad pletykáék kezdtek el terjedni azzal kapcsolatban, hogy pontosna ki lesz az utódja.

A nevek között több érdekes és figyelemre méltó személy is felmerülhet első körben.

Ideiglenesen valószínűleg maga Kövér László lesz a köztársasági elnök, de nagy a dilemma, hogy hosszabb távon vajon véglegesen ki veszi át a posztot.

Ez azért is fontos, mert sokak szerint szóba jöhetnek olyan nevek is, akikre a közvélemény nem is számítana.

Így indulhatott el az a vad pletyka is, miszerint egyenesen Mészáros Lőrinc felesége, Várkonyi Andrea lehet a köztársasági elnök.

Ezen elmélet szerint egy olyan emberel akarják Novák Katalint helyettesíteni, aki nő és tehetséges, tudja hogyan kell kamerák előtt beszélni.

Várkonyi Andrea pedig ne feledjük el, remek híradós volt.

Valójában azonban ezen pletykáknak semmi köze a valósághoz.

Eleve nem lenne méltó akárki a pozícióra, valamint Várkonyi Andrea személyével sokak szerint csak olajat öntetnének a tűzre.

Hirdetés

Ti hogy látjátok?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!