Érdekes világ

“A Nemzet Matyóhimzése összesz-rta magát” Gabi direkt nem megy el a tüntetésre, az emberek nekiestek!

Az Instagramon Tóth Gabinak több rajongó is írt az egyik fotója alá, miszerint neki is ott lenne a helye a tüntetésen.

“Részt vesz sok olyan ember is a tüntetésen, aki semmilyen politikai nézetet nem vall”

– írta egyikőjük. Tóth azonban elhatárolódik az eseménytől.

Hirdetés

Döntését, a 24.hu szerint, azzal indokolta, hogy egy olyan tüntetésre,

“amit azok szerveztek, akik évek óta a lejáratásomon dolgoznak, akiket baloldali politikusok támogatnak, és felhasználják a gyermekvédelemi, pedofil témát a saját politikai céljaikra…”

nem megy el.

Hogy pontosan kik ezek az emberek, arról nem beszél Tóth Gabi, de vélhetően részben a főszervező Pottyondy Edinára gondol, aki több videójában is humorizált a NER kedvenc énekesnőjéről.

Kiemelte, hogy majd ha “lesz egy politikailag mindkét oldaltól független tüntetés, ami tényleg arról szól, hogy védjük meg a gyermekeinket a pedofiloktól (ami teljesen evidens részemről is)”,

akkor részt fog venni a megmozduláson.

Török Gábor politikai elemző korábban a demonstrációval kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy annak akkor van esélye,

ha nem Gyurcsány Ferenc lesz a főszereplője, hanem az influenszerek időlegesen át tudnak menni a politikai térbe.

„Mondtak már olyat nekem fideszesek: csak nehogy a Hősök tere legyen a magyar Majdan”

Hirdetés

– mondta.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!