Érdekes világ

Bill Gates szerint a jövő már nem az embereké és csak kevesen fogják átvészelni a következő időszakot!

Korszakváltás előtt állunk?

Bill Gates szerint a jövő már nem a miénk, csak néhány szakma élheti túl az MI-t

Először szólalt meg nagy nyilvánosság előtt a mesterséges intelligencia jövőjéről, és jó adag aggodalomra adhat okot, amit mondott.

Hirdetés

A Microsoft alapítója Jimmy Fallonnal folytatott beszélgetése során úgy fogalmazott: eljön az idő, amikor az emberekre már „a legtöbb dologhoz” nem lesz szükség – a mesterséges intelligencia ugyanis fokozatosan átveszi az irányítást az élet minden területén.

Gates szerint egyes dolgokat ugyan megtartunk majd magunknak, de a gyártás, a szállítás vagy éppen az élelmiszertermelés hosszabb távon olyan mértékben automatizálódik, hogy ezek „lényegében megoldott problémák” lesznek.

Külön kiemelte az egészségügyet, a mentális segítő szakmákat és az oktatást, mint olyan területeket, ahol a mesterséges intelligencia gyökeres átalakulást hozhat.

Szerinte az olyan szakemberek, mint a kiváló orvosok vagy tanárok ma még ritkák, de a jövőben „mindennapossá” válhatnak az MI révén.

Lényegében rengetegen nem fogják “túlélni” bizonyos értelemben a munkájuk elvesztését, ezért rengeteg embernek újra kell képeznie magát az MI gyors terjedése miatt.

Egy korszakváltás előtt állunk.

Jelenleg Gates úgy látja, mindössze három szakma, pontosabban szakterület van, ahol a gépek sohasem fogják teljesen átvenni az emberek helyét.

Az MI túlélői Gates szerint a programozók, az energiaipari szakemberek és a biológusok lesznek ennek az egésznek a nyertesei.

Mondja ezt egyébként úgy, hogy éppen a Microsoft bocsátott nemrég el rengeteg programozót részben az AI térnyerése miatt.

Hirdetés

Bill Gates hozzáteszi: természetesen tévedhet, de a jelenlegi folyamatok alapján úgy látja, a mesterséges intelligencia olyan gyökeres változásokat idéz majd elő, mint az ipari forradalom vagy az internet elterjedése.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!