MisztikumTudomány

A baktériumokat és vírusok nem létrejöttek, hanem TERVEZTÉK őket? Megrázó bizonyítékok támaszthatják alá

A tudósok szerint nincs kizárva, hogy Isten “aláírására” bukkantak az élővilág genetikai atlaszában!

Mi lenne, ha a tudósok bizonyítékot találnak Isten létére?

És mi lenne, ha ezt még ebben az évtizedben bejelenthetnénk?

Hirdetés

Azok, akik hisznek a teremtő létezésében, azt mondják, nincs szükségük bizonyítékra. A materialista alapokon gondolkodók pedig folyamatosan kutatják, hogy léteznek-e bizonyítékok Isten létére.

Isten és a létezés

A természetben, az élővilág és az élet alapvető elemeinek a tanulmányozása elhozhatja  a napot, amikor kijelenthető lesz: Isten létezik és ő teremtette az életet.

Sőt, sokak szerint ez már meg is történt…

Az élővilág genetikai atlaszában ugyanis több olyan furcsaságra, anomáliára bukkantak, ami eleve megtervezett lehet.

Egyrészt léteznek olyan vírusok, melyek elvileg nem is létezhetnének, ha valóban úgy zajlik az evolúció, ahogyan azt állítja a biológia, valamint egyes élőlények is úgy fejlődtek ki, hogy bizonyíthatóan kihagytak néhány evolúciós lépést.

Mintha előre “tudták” volna, hová fognak fejlődni.

Az élő szervezetekben több ilyen jel is megfigyelhető, amiből arra következtetnek, hogy az élet bizonyos aspektusai megtervezettek. Ez ellentmond a jelenleg uralkodó tudományos elméleteknek, amelyek a világot fizikai folyamatok révén – mint amilyen a „véletlenszerű” mutáció és a természetes kiválasztódás

– magyarázzák.

Az intelligens tervezés támogatói szerint a természetes kiválasztódás nem hozhatott létre egyszerűsíthetetlen komplexitású rendszert, mivel maga a funkció, amin a kiválasztódás végrehajtódhatna, csak akkor jelenik meg, mikor már valamennyi “alkatrész” a helyén van.

Az E. coli baktériumok ostora, a véralvadás, cilia és az adaptív immunrendszer mind ilyenek.

Hirdetés

Nem jöhettek volna létre egyetlen elemként kezdetben sem. Ezeknek valamennyi “alkatrésszel” rendelkeznie kellett, ha pedig így van, az ellentmond az evolúciós elméletnek, de minimum megkérdőjelezi azt.

Menjünk egy picit messzebbre…

Amennyiben az űrből olyan elektromágneses rezgéseket észlelnénk, amelyek feltűnő szabályszerűséget mutatnak, akkor valószínűtlenségük miatt ezt egyértelműen értelmes lények üzenetének

Vagyis a modern tudomány elviekben nem tagadja, hogy egyes jelenségek hátterében tudattal és intelligenciával rendelkező tényezők állhatnak.

Biológiai furcsaságok, rejtélyek támasztják alá

Azonosság mutatkozik tehát a DNS (és a fehérjék) szerkezete és az írott nyelvi üzenetek között. Ha tapasztalatunkból tudjuk, hogy az írott üzeneteket értelem hozza létre, úgy az okozatból az okra történő visszakövetkeztetés elfogadott módszere szerint arra a feltevésre juthatunk, hogy a DNS és a fehérjék információtartalmát is értelemmel bíró ok hozta létre.

A fehérjeláncokat aminosavak építik fel. A természetben húszféle aminosav létezik. Hogyha az aminosavak megfelelő sorrendben vannak összekapcsolva, akkor egy hasznos alakzatot formálva, működőképes fehérjéket alkotnak.

A természetben nagyjából harmincezerféle fehérje létezik, amik szigorúan határozott sorrendben következő aminosavak építenek fel.

Az aminosavak precíz sorrendje és az ez által meghatározott alakzat létfontosságú a fehérje működőképessége szempontjából. Ha az aminosavak nem jó sorrendben kerülnek egymás mellé, akkor egy használhatatlan molekula jön létre.

Az aminosavak szekvenciájának éppolyan pontosnak kell lennie, mint a betűk sorrendjének egy értelmes mondatokból álló könyvben.

Ha véletlenszerűen rakosgatnánk egymás után a betűket, abból nagyon-nagyon kis valószínűséggel állna össze egy érthető könyv.

Semmi sem a véletlen műve?

Hasonlóképpen, jóformán elképzelhetetlen, hogy a véletlen hozta volna létre a működőképes fehérjéket vagy a rendezett DNS-molekulát. A természetes kiválogatódás pedig nem játszhatott szerepet az első élet létrejöttében, hiszen csak a kész sejtek képesek a szaporodásra, és így értelemszerűen a kiválogatódásra is.

Egyre biztosabbak tehát a kutatók abban, hogy van valami, amit még mindig nem ismerünk a világon létező élettel kapcsolatban.

Az élet mögött és az élő organizmusokban ugyanis egy sokkal magasabb rendű “erő” lehetett jelen.

Talán tényleg egy kozmikus tervező… talán ezek a mintázatok, és tökéletesen értelmes, jól rendezett anomáliák mind egy tervezőasztalon születtek.

A nagy talány, hogy valaha találkozhatunk-e a tervezővel…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!