Címlapsztorik

A csókkirály legnagyobb kihívója Andrea: szerintetek ez normális?

Tekintélyes méreteket villantott Andrea…

Elmondása szerint rekordot akar dönteni.

A világ legnagyobb ajkú nőjeként ismert 28 éves Andrea Ivanova 2018-ban kezdte az átalakulást, miután egy Bratz babára akart hasonlítani.

Hirdetés

Ezért megműttette az állát és feltöltette az ajkait, mely operációkra eddig nyolcezer dollárt (2,8 millió forintot) költött

– számolt be róla meg a Mirror.

Ám az eltökélt nő nem elégszik meg ezzel a rekorddal.

Miután az egészségügyi kockázatok veszélye miatt egyetlen orvos sem vállalt több beavatkozást a száján, így új területet választott az arcán.

Andrea újabban az arccsontjait szeretné megnövelni, ám nem is kicsit.

„A világ legnagyobb ajkai mellett szeretném, ha a legnagyobb arccsontok is az enyémek lennének.

Eddig négy hialuronsavas injekciót kaptam az arccsontjaimba, de hamarosan további két kezelésen fogok átesni.”

– árulta el terveit a lapnak a Bulgáriából származó modell, akinek a feltöltések után három napig vigyáznia kell, nehogy erős nyomás érje az arcát.

Az extravagáns vonásokkal rendelkező nőt sokan el akarták tántorítani a műtétektől, Andrea azonban határozottan kiáll a véleménye és a vágyai mellett, családjának sem engedett beleszólást az arca „felturbózásába”.

Hirdetés

„Nem érdekelnek az emberek megjegyzései, megvan a saját ízlésem és nézetem a szépségről, és ezeket szigorúan követem.

Minden embernek el kellene fogadnia önmagát anélkül, hogy félne vagy aggódna mások véleménye miatt, mert az élet értelme az, hogy mindenki boldog legyen.”

– fogalmazott Ivanova, akinek sem a családja, sem a barátai nem helyeslik amit művel és az interneten is rengeteg negatív kritikát kap.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.