A fiatal Orbán Viktor levele a mostani énjének: letarolta az internetet ez a nagyon elgondolkodtató és igaz írás!
Ki mit gondol? Betalált?
Kedves Viktor,
Emlékszel még rám? Én vagyok az a kockás inges, lelkes srác, aki egykor azt hitte, hogy a hatalom célja nem a hatalom maga, hanem az emberek szolgálata.
Aki azt mondta: „ruszkik haza”, és hitt benne, hogy a szabadság nem csak egy szó, hanem egy életforma. Aki megvetette a komcsikat, a besúgókat, a hatalomhoz dörgölőző megélhetési politikusokat.
Nos, elolvastam rólad mindent, amit ma írnak. Hatalmas vagy.
Egy országot tartasz a kezedben. De elnézve a mai Viktort, csak annyit kérdezek: megérte?
Hol tűnt el belőled az, aki harmincévesen szembe mert menni a rendszerrel? Aki még hitte, hogy a politikus nem úr, hanem alkalmazott?
Aki a liberalizmus eszményét nem mocskos szitokszóként, hanem emberi méltóságként értelmezte?
Ma már stadionokban lakik a lelked. A nép pedig, akire egykor esküdtél, jobb esetben külföldre ment mosogatni, rosszabb esetben itthon tanulja meg félni, hallgatni, túlélni.
Akkoriban még arról beszéltél, hogy Magyarországnak Európához kell tartoznia – most meg Brüsszel az új Moszkva. Képzeld, néha úgy tűnik, hogy a fiatalkori éned ma már a saját rendszered legfőbb ellensége lenne.
Ha az a régi Viktor most beállna a Kossuth térre, könnygázt kapna és vízágyút, mert túl sokat kérdez.
Tudod, mi a legszomorúbb? Hogy elárultad nemcsak az országot, de saját magadat is. Az igazán nagy tragédia nem az, hogy hatalmon vagy – hanem hogy már nem tudsz leszállni róla. Mert tudod, mi van a lejtő alján? Történelemkönyv. É
s ha egyszer kinyitják, nem csak az áll majd benne, hogy mit építettél – hanem az is, hogy mit romboltál le.
Sokan azt hiszik, ez az ország csak miattad tart még össze. De egyre többen ébrednek, Viktor. És a kérdés nem az, hogy meddig húzod még. A kérdés az: milyen lesz az ország, amikor végre kiszállsz.
És ha egyszer, a távozásod után, újra kinyitják azt a híres rendszerváltó beszédet – talán akkor értik meg igazán, mit veszített ez az ország.
Üdvözlettel:
az a Viktor, aki még mert tükörbe nézni.
Ez a képzeletbeli levél nem nosztalgiázás. Ez tükör. És talán egy figyelmeztetés mindannyiunknak: hogy a hatalom nem csak másokat formál – de önmagunkat is.
És ha eláruljuk azt, akik valaha voltunk, akkor előbb-utóbb minden más is hazugsággá válik.
Szóval a kérdés mindannyiunknak: te felismernéd ma önmagadat húsz évvel ezelőttről? Vagy te is eladtad a lelked – egy székért, egy státuszért, egy kis csendért?
