A halál nem abszolút állapot: visszafordítható és van odaát valami – állítja Dr. Sam Parnia

„A halál nem egy abszolút állapot. Inkább egy olyan folyamat, amely potenciálisan visszafordítható egyes embereknél még akkor is, ha már elkezdődött… Az agysejtek nem károsodnak visszafordíthatatlanul az oxigénhiányos állapot miatt perceken belül, amikor a szív leáll. Ehelyett órák alatt pusztulnak el”

– mondta a tanulmánycsoport tagja, dr. Sam Parnia, a NYU Grossman School of Medicine intenzív ellátás és újraélesztés kutatásának igazgatója.

Az emberek gyakran írják le, hogy fényeket vagy alagutakat láttak, illetve békét éreztek. Néhány esetben azonban arra is emlékeznek, hogy megijedtek.

A témával kapcsolatos tanulmányokat a PLOS ONE folyóiratban áttekintő, nemrégiben megjelent metaanalízis – amelyet 18 orvos, idegtudós, pszichológus és más kutató készített – nem mozdítja elő nagymértékben a megértést, de konszenzusos képet nyújt arról, mit tudunk arról, mi történik, amikor meghalunk, és mikor halott valaki valóban.

Az újraélesztés fejlődése egyre több ilyen rejtélyes, de hasonlóan tiszta élményhez vezetett, így lehetetlenné téve a valóságuk tagadását – állítják a kutatók.

Megjegyzik:

Az agyi vizsgálatok kimutatták, hogy bármi is zajlik a haldoklók elméjében, úgy tűnik, hogy az az agy erőteljes elektromos aktivitásával függ össze.

Azzal a fajtával, amely a tudatosság fokozott állapotát jelzi.

Nemrégiben egy 87 éves, haldokló férfiről készült esettanulmányt úgy mutatták be, mint az első esetet, amikor egy haldokló agyát elektroenkefalográf (EEG) monitorral figyelték.

A férfi szívének leállása előtti és utáni 30 másodpercben a tudósok az agyhullámok sajátos mintáit, az úgynevezett oszcillációkat figyelték meg, amelyek általában a tudatos észleléstől és koncentrációtól kezdve az emlékezet felidézésén át az álmodásig mindenben részt vesznek.

Az eredményeket – amelyek csak „ráutaló jellegűek”, mivel egyetlen személyről van szó – a Frontiers in Aging Neuroscience című folyóiratban részletesen ismertetik.

„A memória előhívásában részt vevő oszcillációk generálásán keresztül az agy a halálunk előtti utolsó felidézését játszhatja el a fontos életeseményeknek, hasonlóan a halálközeli élményekben tapasztaltakhoz.

Ezek az eredmények megkérdőjelezik az arra vonatkozó elképzeléseinket, hogy pontosan mikor ér véget az élet, és fontos további kérdéseket vetnek fel, például a szervadományozás időzítésével kapcsolatban

– véli a tanulmányt készítő csoport tagja, dr. Ajmal Zemmar, a Louisville-i Egyetem idegsebésze.

Egy haldokló agya talán újra lejátssza „a legszebb pillanatokat, amelyeket életében átélt”

– spekulál Zemmar.

Azok számára, akik elég szerencsések voltak ahhoz, hogy majdnem meghaljanak, az egész megpróbáltatásnak van egy nyilvánvalóan pozitív oldala is:

Akár jó, akár rossz az élet, úgy tűnik, a végkifejlet elérése jobbá teszi azt.

Azok az emberek, akiknek halálközeli élményeik voltak

– állapították meg Parnia és munkatársai a szakirodalom áttekintése során –, általában „pozitív hosszú távú pszichológiai átalakulást és fejlődést” tapasztalnak.