Érdekes világ

A mentők hatszor élesztették újra, emberségből, hogy a fivére, édesanyja még el tudjon tőle búcsúzni

Targoncáról érte a halál a 18 éves Lacit.

Laci családja egyelőre nem a kártérítési igénnyel, hanem szerettük temetésével foglalkozik, szeretnék méltó módon elengedni a fiút.

Lacit a mentők hatszor élesztették újra, emberségből, hogy a fivére, édesanyja még el tudjon tőle búcsúzni, mert a sérülései olyanok voltak, hogy semmi esélye nem volt a túlélésre.

Hirdetés

A hatályos munkavédelmi szabályokat súlyosan megsérthették azon a nádudvari telephelyen, ahol a próbanapját töltő, munkaidejét éppen hogy csak megkezdő 18 éves Laci halálos sérülést szenvedett egy, a fejére eső betontömbtől.

A fiún nem volt védősisak, de kísérő nélkül, betanulás alatt nem is közlekedhetett volna egymaga az építési anyagok forgalmazásával és gyártásával foglalkozó üzem területén.

Éppen csak belekezdett a munkába a nádudvari fiatal, amikor halálos balesetet szenvedett élete első munkahelyén.

Információink szerint ráadásul nem is a kültéri raktározás rogyott meg, a halált okozó betondarab egy targoncáról esett a fiatal fiúra.

Hogy miként került a targonca közelébe, hogyan esett rá a gépről a teher, azt nem tudni.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlanság vétsége miatt elrendelt nyomozás keretein belül keresi a felelőst, egyelőre ismeretlen tettes ellen indították meg az eljárást.

Egy ilyen esetben felelős lehet az üzemvezető vagy a műszakvezető, akik nem oktatták ki megfelelően a veszélyes üzemben történő magatartás szabályairól a próbaidős munkavállalót, felelős lehet a targonca kezelője, de maga a baleset sértettje is

– vélte Kovács Sándor munkavédelmi igazságügyi szakértő.

Ilyen esetekben nem csak a rendőrség hanem az illetékes kormányhivatal munkavédelmi felügyelősége is vizsgálatot rendel el, s természetesen adott esetben kártérítés illeti meg az üzemi balesetben elhunyt munkavállaló hozzátartozóit.

Hirdetés

A következő számlaszámra tud utalni az, aki segíteni szeretne a családnak:

Froner Tamás

Bankszámlaszám: 1177338402886701

IBAN : HU55117733840288670100000000

Közlemény: „Adomány”

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!