CímlapsztorikÉrdekes világ

A nagy Putyinok, és a törpediktátorok korszaka jött el… avagy Miniszterelnökünk Janus arca?!

Elgondolkodtató írás, ami sokakat meg fog osztani, még többeket gondolkodásra késztet majd…

Ti mit gondoltok, ez mennyire igaz?

A történelem szerencse kereke hozta helyzetbe Miniszterelnökünket. Mint politikus, jól elsajátította a tánclépéseket, szinte bármilyen színtéren elismert szájkarate hős…

Hirdetés

A menekült kérdés exponálta az európai törpediktátorszínpad deszkáin, illetve az a titkos megállapodás, ami a nyugat és kelet közötti semleges zónára vonatkozik, amit hellyel közzel igyekeznek betartani. Ez rendben is van!

Jó pénzért beengedni az iszlám maffia potentáltjait nem rossz húzás, hiszen eteti vele éhes csaholó ölebeit, ugyanakkor garancia egyelőre a helyi terrortámadások kivédésére…

Akkor mi a baj ezzel a “szent” emberrel?

A végtelen éhség, és a végtelen intolerancia a szegénységgel, a lecsúszottakkal szemben, amihez jelentősen hozzájárult személyesen is és a végtelenségig elkorrumpálódott apparátusának intézkedései által.

A migráns mutyi vége a hangos távozás lesz az EU ból, dörzsi-mörzsi Putyinhoz, de Izrael is itt kopogtat, hiszen a magyarországi összvagyon jelentős hányada a birtokában, a parlament kettős állampolgárai lévén a kezében.

A magyar szellemi élet, a törvénykezés, kormányhivatalok mind a potentáltjai révén évtizedek óta az irányításuk alatt van. Ha jól utánanézünk, a parlament Szent Koronástul, a budai vár Mátyás Templomostul, már az uzsorakamat fejében rég a Kajafás kufárok kezében van…

Otthonról pedig el kell jönni, hiszen a szőke herceg president határozottan kijelentette, hogy fegyvert ad, katonát nem, az eljövendő háborúhoz.

Ha nincs ki adjon katonát, kirepül a seregély had és nálunk ver tanyát. A lengyel társainkra is hasonló sors vár…

Az jó kérdés, hogy ki és mikor adta oda Európát az Iszlámnak? Gyuri bácsi, mint fő gonosz? Agg fáradt, aki végigszunyókálta az utolsó CEU diplomaosztót, aki csak olyan szállodában száll meg, ahol van újraélesztő készülék.

Hirdetés

Csak zászlós hajó, egy újbarbár mozgalom élén, aki el akarja pusztítani a végtelenül kiüresedett dekadencia kancelláriákat…

De mit hoz helyette? Isten nevével egy újabb közép-kórt, kereszt helyett félholdat. Meleg zsarnokok helyett pedofil háremtartókat…

Visszatérve a Kárpát-medence géniuszához – akit a nyírkai jóslat felkapaszkodott kiskondásként emleget -, mindenáron újra választásokat akar nyerni! Fő érve, hogy csak Ő képes a határzár fenntartására, mert, hogy ádáz ellenpártosai mind lebontanák a határzárat… Még nincs elég ereje a nyílt diktatúrához! Ez hosszútávú célja, hiszen a fizetőpincér alakja már feltűnt a kanyarban, kezében a számlával, ami, mint tudjuk nem rövid.

Elfecsérelt 12 évet, azt az óriási lehetőséget, hogy eggyé kovácsolja a nemzetet, megerősítse a magyar tulajdonú vállalkozásokat, szociális jóléti államot biztosítson ennek a maroknyivá zsugorított népnek. Bűn a betegségüggyé degradált egészségügy, az uzsorakamat áldozatainak deportálása saját otthonaikból, a pökhendi arrogancia a közéletben, a következmények nélküli rablás az élet minden területén. Orbán és Izrael még otthon maradt drága fiai?

Putyin és a putyilov gyáriak?

Vagy Szulejmán távoli rokonai, éjjel nappal élő adásban. Ugye nem csak én érzem úgy, hogy most már valami más kell?

Ne pártokban, a nemzetben gondolkozz!

Ne partokban gondolkozz„Amíg van borod, van barátod.” avagy „Amíg tudsz koncot osztani, addig vannak híveid.”

Kire bíznád a nemzetet? Először is, vissza kell vennünk a bankoktól, a nemzetközi óriásvállalatoktól. Szükséges a magyar jogrend helyreállítása, a Szent Korona alkotmány elveinek visszaállításával.

Kinek adnád vissza a nemzetet? Az okostelefon lehajtott fejű rabszolgái nem kérik, nincs hozzá applikáció… A Trianon szindróma rabjai fehér lovon vonulnának be Erdélybe és a Felvidékre.

Nincs tudatos, józan magyarságtudatú nemzeti csoportosodás, ami nemhogy nem képes felfogni a Szent Korona tan szellemét, de megvalósitani is nagy valószínűséggel képtelen lenne.

Akkor marad az Orbán diktatúra, a kisajátított Magyarország, mint a maffia állam berendezkedésű, köz-szivató banánköztársaság.

Egy gyenge pontja van ennek a konstellációnak!
Nem, nem a mindent elsöprő nép haragjára gondolok, a birkák bégetése nem hallatszik az égig…

Az egypólusú világrend kialakítására szervezkedő erők egy szép napon többet kínálnak Orbán csaholó sleppjének. Ők maguk zavarják majd el a nagy Vezírt, hiszen – egy villoni fordulattal élve – egyre jobban érzik az akasztófa árnyékában, hogy “seggük mily nehéz”.

A nemzeti kormány most annyit tesz, hogy más zászló alatt rabolnak, mint korábban.

A történelem tanúsága szerint ezeket a kufárokat legalább százévenként megkergették a világ összes országában, hiába a törvény és a kezükben öszpontosított hatalom…

Most sem lesz ez másként…

HA CSAK, BE NEM KÖVETKEZIK A VILÁGÉGÉS HELYETT, A NAGY ÖSSZNÉPI FELÉBREDÉS, A MEGLÉVŐ PIRAMISRENDSZER LEBONTÁSA, AZ EGYENLŐ NEMZETEK EGYMÁS MELLÉ RENDELŐ EGYÜTTMŰKÖDŐ KONFÖDERÀCIÓJA….

NINCS MÁS ÚT, MINT HOGY A NAGY PUTYINOK ÉS A KIS TÖRPEDIKTÁTOROK KÖZÖTT FELOSZTOTT VILÁGÁBAN, A MEGVÁSÁROLT BIZTONSÁGUNKÉRT CSERÉBE TOVÁBB ÉLHETÜNK?…

DE MILYEN ÉLET LESZ EZ?

Forrás: VNTv – Üzenet sorozatból

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.