CímlapsztorikÉrdekes világ

A tagállamok előtt a magyar EU-s pénzek felfüggesztése: sötét történelmi órák tanúi a magyarok

Ebben eddig még nem látott részletek is szerepelnek a Bizottság megállapításairól, illetve a magyar kormány válaszairól – és további, hosszú távú kötelezettségvállalásokról.

A dokumentum, mely véres ultimátum a kormánynak

Már teljes egészében olvasható az a dokumentum, amelynek alapján az Európai Bizottság azt javasolja a tagállamoknak, hogy három operatív program 65 százalékának az EU általi kifizetését függesszék fel,

ha Magyarország nem teljesíti az egyebek mellett a korrupció leküzdésére, a közbeszerzések átláthatóságára vonatkozó vállalásait.

Hirdetés

Ez 17 intézkedést foglal magában, amelynek végső határideje november 19., de az előírások belső határidőket is tartalmaznak, amelyeket szintén tartani kell.

“Magyarország nem szolgáltatott semmilyen bizonyítékot a közbeszerzési rendszer közelmúltbeli javulásáról (különösen az átláthatóság, a verseny intenzitása és az összeférhetetlenségekkel kapcsolatos ellenőrzések tekintetében).

Hazánknak lekorruptozták az EU vezetői

A tagállamok elé terjesztett szövegben szó van arról, hogy az eddigiek alapján a magyar kormány nem képes, vagy nem hajlandó fellépni a korrupció ellen:

“Ezek a problémák és azok ismétlődő jellege azt mutatja, hogy a magyar hatóságok rendszerszinten képtelenek vagy nem hajlandók arra, illetve kudarcot vallanak azon a téren, hogy megakadályozzák az alkalmazandó jogot sértő döntéseket a közbeszerzések és az összeférhetetlenségek tekintetében”

-írja a dokumentum.

Magyarország majdnem az összes EU-s forrást bukhatja

Mindez azt is jelenti, hogy a helyreállítási alapokkal kapcsolatos megegyezés az utolsó pillanatra fog maradni.

Addig ugyanis, amíg folyik a jogállamisági eljárás, valószínűleg nem lesz előrelépés az 5,81 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatás ügyében.

Amennyiben ez nem történik meg december 31-ig, a jogszabály értelmében a források 70 százaléka elvész Magyarország számára.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!