A Teremtés története új megvilágításban: tényleg idegenek hozhatták létre az életet a bolygón

Az emberiség feltehetően egy szándékos beavatkozás eredménye, erre pedig genetikai bizonyítékok és ősi írásos “emlékek” állnak rendelkezésünkre

– állítják a tudósok.

Borulhat a bili az emberi faj múltjával kapcsolatban?

Az Atra-hasis-eposz és egyéb források is beszámolnak a teremtés folyamatáról.

A 12. Bolygó és a Genesis Revisited (A Teremtés története új megvilágításban) című könyveimben is kifejtem, hogy a teremtés során igen sok „selejt” keletkezett, hiányzó végtagokkal, furcsa vagy működésképtelen szervekkel, gyenge látással vagy egyéb érzékszervekkel.

A kísérletek során Ninmah feltérképezte, melyik génnek mi a feladata, és végül kijelentette, hogy most már „ahogy a szívem óhajtja”, teremthet hibátlan lényeket…

A források szerint Enki „elkészített egy tisztító fürdőt” amibe „egy isten vérét csorgatták”. Ninmah „csontot és húst összekevert”, hogy az újszülöttet „az istenek képére formálja”. Enki „odaült elé; biztatta őt”, tanácsokat és utasításokat adott. A génprojekt helyszíne a Bit Shimti, egy laboratórium jellegű hely volt, A sumér Shi-im-ti szó szerint azt jelenti, „A hely ahol az Élet szele befúj”). Innen eredhet a bibliai vers „és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét” (1Móz 2:7)

Ninmah elvégezte a keverést, „igézte az igét”, és hallgatta, van-e Uppu, azaz szívverés. Amikor a tökéletes teremtményt végre sikerült elkészíteni, az istennő felemelte, és felkiáltott:„Megteremtettem” Kezem létrehozta!”

Az istenek előtt a következőképp vázolta fel sikerét:
Megparancsoltátok, hogy elvégezzek egy feladatot;

Meg is tettem…
Elvettem tőletek a kemény munkát.
Elkészítettem az Amelut („Munkást”).
Kiáltottatok az Awiluti („Emberiség”) után…

Levettem rólatok az igát, megalapítottam a szabadságotokat! „Amikor az istenek ezt meghallották, összeszaladtak, és megcsókolták a lábát”. Mami-nak (=„Az Anya”) nevezték, és a Nin-ti (=„Az Élet Hölgy”) nevet adták neki. A megoldás, amit Ea javasolt, készen állt.

A gének, amiket kaptunk, egy Anunnaki férfiból származtak (a később felfedezett Atrahasis agyagtáblák tanúsága szerint ő volt a lázadás vezetője); de annak ellenére, hogy Istent, vagy istent férfinak képzeljük, bizony egy istennő volt az, aki megteremtette az emberiséget.

További génmanipulációra, sőt, altatásban történt sebészeti beavatkozásokra is szükség volt (a sumér források és a Biblia szerint is), hogy nőnemű párt is teremtsenek a teremtménynek. De a mai hibridekhez hasonlóan (mint például a ló és a szamár keveréke, az öszvér) ők sem tudtak szaporodni.

A tökéletes Lulu Amelu másolása bonyolult és időigényes folyamatnak bizonyult, amihez fiatal „életadó istennők” asszisztáltak. A génmanipuláció következő lépésében Enki, a bibliai Édenkert történetének kígyója megoldotta ezt a problémát.

A bibliai történet szerint Ádámot, akit az istenek a gyümölcsös gondozásával bíztak meg, figyelmeztette Isten (a héber szó Jahve Elohim), hogy ne egyék a Tudás fájáról, mert akkor bizonyosan meghal. Ádámot altatásban megoperálták, és a bordájából megalkották nőnemű párját. Ádám és „a nő” (akinek még nincs neve) meztelenül járnak, „és nem szégyenlik vala”. A furfangos kígyó a nőnek beszél a tilalmas fáról, és ő elmondja Elohim figyelmeztetését.

De monda a kígyó az asszonynak: „Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak.” (1Móz 3:4-7)

E kötények miatt buktak le, mert amikor Jahve Elohim megint találkozott velük, észrevette, hogy már nem meztelenek. Kérdőre vonta Ádámot, és rájött, mi történt. Isten büntetésből az asszonyra kiáltott:

„Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat” (1Móz 3:16) Ezután Isten névtelen munkatársaihoz fordulva kijelentette: „Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen…” (1Móz 3:22), kiutasította Ádámot és Évát az Édenkertből.

A történet kétségkívül azt magyarázza el, hogyan vált képessé Ádám és Éva a szaporodásra. A Biblia a kígyónak tulajdonítja ezt. Héberül a kígyó „Nachash”, ami azt is jelenti „A Rejtvények megfejtője”. Nem is meglepő, hogy e párhuzamos jelentések megfelelője sumér nyelven „Buzur”, ami pedig Enki eposzi jelzője volt, és azt jelenti, „Ő, aki megfejti a titkokat”. Egyiptomi nevének, Ptahnak a hieroglif jele az összetekert kígyó.

A mezopotámiai szövegek szerint Enki segítője a titkos tudásban a fia, Nin-gish-zidda (=„Az Élet fájának Hercegi Ura”) volt, akinek jele, az egymásba fonódó kígyók, máig az orvoslás jelképe. A nevek és a kígyó-jelkép minden kétséget kizáróan megjelenik a Bibliában, a Kígyó és a két különleges fa történetében.

A modern tudomány mostanra felfedezte a DNS szerkezetét is, így hát arra is gondolhatunk, hogy Ningishzidda két egymásba fonódó kígyója a kétszálú, kettős spirál DNS képe.

A szövegek szerint „az isten véréből teremtették az Emberiséget”. „Rájuk testálták a feladatokat, hogy az isteneket felszabadítsák; semmihez sem fogható munka volt az”. És valóban.

Méghozzá 300.000 évvel ezelőtt, amikor a Homo sapiens hirtelen felbukkant Délkelet-Afrikában. Az Anunnakik ekkor beleavatkoztak az evolúcióba, és génmanipulációval feljavították az előembert, pl. a Homo erectust, hogy intelligens, eszközhasználatra képes Homo sapienst (=„Értelmes Em-ber”) teremtsenek, aki a rabszolgájuk lesz. Ez „Abzu felett” történt, pontosan azon a területen, ahol a kövületmaradványok is mutatják: Délkelet-Afrika Nagy Hasadékvölgyében, az aranylelőhelyektől északra.

Az Atrahasis-eposz folytatásából és egyéb forrásokból tudjuk, hogy a primitív munkásokat azonnal munkába is állították a bányákban, és az Edin településén élő Anunnakik a bányákból erőszakkal magukkal vittek néhányat közülük, hogy Edinben szolgálják őket, ahol „csákányokkal és ásókkal szentélyeket, csatornákat építettek, és élelmet termeltek az emberek és az istenek számára”.

A biblia is hasonlóan ír: „vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.” (1Móz 2:15). (A Bibliában itt az Ember, mint faj kerül említésre, nem pedig Ádám, Éva férje, akinek egyéni története 1Móz4-nél kezdődik.

„Földet mível és őriz”, azaz Amelu munkás lett. „Adam le amal yulad” azaz „Ádám munkára teremttetett” A héber „Avod” szót „imádatnak”, „imádságnak” is fordítják, pedig valós jelentése „dolgozni”.
Az embert az istenek rabszolgának teremtették.

Telt múlt az idő, „a [benépesedett] föld kiterjedt, az emberek szaporodtak”. Így ír az Atrahasis-eposz következő fejezete. Az istenek lázadása után megteremtették az emberiséget, majd elkövetkezett az Özönvíz ideje.
Az emberek olyannyira elszaporodtak, hogy a szövegek szavaival élve „a föld ordított, akár egy bika”.

Enlil megharagudott, zavarta a zaj. „Enlil meghallotta az ordítást és így szólt a nagy istenekhez: az emberek zaja túl sok nekem; perpatvaruktól aludni sem tudok.” A

következő sorok nem maradtak fenn teljes épségben, de kivehető, hogy „legyen hát járvány”.

A Bibliában 1Móz 6:6-7 szerint „Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a földnek színéről; …; mert bánom, hogy azokat teremtettem.

Az Özönvizet és hősét (Noé/Utnapisti/Ziuszudra) teljesen hasonlóképp írja le a két forrás, de a monoteista Biblia szerint ugyanaz az Isten az, aki először eldönti, hogy elpusztítja az emberiséget, aztán megkegyelmez Noénak, míg a mezopotámiai verzió szerint Enlil a haragvó isten, és Enki az, aki Enlillel szembeszállva megmenti „az emberiség magvát”. A bibliai narratíva a számos istenséget egy Istenné formálja, és megindokolja, miért zajongott, miért elégedetlenkedett annyira az emberiség (1Móz 6:1.2):

„Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének.

És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala.”
Ezután pedig „látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a földnek színéről”. Ennek az eszköze volt a közelgő Özön-víz.

Enlilt az zavarta, hogy az istenek fiai és a földi nők egymással kezdtek házasodni. Itt nem csupán ugyanannak a fajnak más-más rasszáról, hanem két különböző bolygó két különböző fajáról volt szó, és ezt a szigorú Enlil kifejezetten tabunak tartotta. Különösen megharagította, hogy maga Enki volt az első, aki megszegte a tabut, és szexuális viszonyt létesített a földi nőkkel. Az pedig több volt a soknál, hogy Enki fia, Marduk feleségül is vett egyet, ezzel pedig Enlil szerint rossz példát állított a közrendű Anunnakik elé.

Ami még tovább rontott a helyzeten, az az volt, hogy ezekből a tiltott viszonyokból gyerekek születtek. Az 1Móz6 további sorai szerint „Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik”.

Ezek után nem véletlen, hogy a szigorú fegyelmet követelő vezető úgy döntött, „Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a földnek színéről”.

Ha félretesszük, hogy milyen erkölcsi alapelveket illene betartani egy bolygóközi küldetés során, akkor is felmerül egy kérdés a fent említett eseményekkel kapcsolatban: hogyan lehetséges az, hogy az Anunnaki férfiaknak gyermekei születhettek a földi nőktől? A gyermeknemzéshez döbbenetes mértékig megegyező génállományra van szükség a felek között, főként az X (női) és Y (férfi) kromoszómákban.

Hogyan lehetséges az, hogy az Abzu vadon élő előemberének ugyanolyan a DNS-e, mint az Anunnakiknak, és hogy csupán néhány apró génmódosítással olyan Lény jött létre, aki a sumérok és a Biblia szerint külsőleg és belsőleg is hasonlított az „istenekre”, kivéve a hosszú életet?

A talányt tovább bonyolítja, hogy nemcsak az emberek, nemcsak az emlősök, nemcsak az állatok, hanem minden földi létforma, a madaraktól a halakig, a virágoktól az algákig, a baktériumokig és a vírusokig ugyanolyan DNS-sel rendelkezik, a négy nukleinsav, amiből a gének és genomok felépülnek, ugyanaz. Ha pedig az Anunnakik DNS-e, mint feltételezzük, azonos Nibiru minden létformájának DNS-ével, akkor ki kell jelentenünk, hogy a Földön és a Nibirun azonos a DNS.

A modern tudomány vezető elmélete szerint azonban a Föld tengerei voltak a „keverőedények”, ahol az alapvegyületek összeütköztek, a gejzírek hőjétől felmelegedtek, és valamiképpen élő sejtekké alakultak. A tudósok magyarázata szerint a DNS-t alkotó nukleinsavak a vegyületek találomra történő mozgásának következtében jöttek létre valamiféle vizes „őslevesben”.

Akkor viszont az ekképp kialakuló véletlen eredménynek különböznie kellene a másutt kialakult véletlen eredményektől, hiszen naprendszerünkben nincs két azonos bolygó, sem két azonos hold, és annak gyakorlatilag nulla az esélye, hogy mégis azonos végeredménye volna a véletleneknek. Hogy lehet hát a földi élet kezdete ennyire hasonló a nibirui élet kezdetéhez?

A válasz az Égi csata történetében rejtőzik. Amikor a második összecsapás során Marduk/Nibiru rátámadott Tiamatra, kettéhasította őt, és a felső részből lett a Föld. Ekkor került az „ÉLET MAGVA”, a Nibiru bolygón létező élet DNS-e a Földre.

A tudomány „ősleves”-elmélete, még ha más bolygók környezetére vonatkozóan valós is, a Földre vonatkozóan számos problémát vet fel. Ha elvetjük azt a meggyőződést, hogy a Naprendszer a keletkezése óta, úgy 4,5 milliárd éve sem változott, akkor a modern tudomány kénytelen beismerni, hogy valami egészen különleges esemény történt kb. 3,9 milliárd éve. A New York Times (Science Times, 2009. júniusi szám) így ír erről:

„Hozzávetőlegesen 3,9 milliárd évvel ezelőtt a Nap külső bolygóinak keringési pályája megváltozott, és a belső naprendszerbe nagy üstökösök és aszteroidák záporoztak be. Erőteljes becsapódásaiknak köszönhetőek a Hold felszínén ma is látható kráterek, a Föld felszínét pedig olvadt kőzetté melegítették, és óceánjait párává forralták.

De amint a becsapódások abbamaradtak, a Föld felszínén szinte azonnal kőzetek alakultak ki, és ezek lehetséges bizonyítékokat tartalmaznak bizonyos biológiai folyamatokra.”

Lehetetlenség, hogy az élet ilyen körülmények között kezdődött. A New York Times cikkének folytatása szerint ez igencsak frusztrálja a tudósokat:
„Néhány tudós, köztük a neves molekuláris biológus, Francis Crick csendben megjegyezte, hogy elképzelhető egy elmélet, miszerint az élet valahol máshol alakult ki, mielőtt magja eljutott a bolygónkra.”
Ezt nevezik pánspermia elméletnek. 1990-ben megjelent Genesis Revisited című könyvemben részletesen foglalkoztam vele, és megjegyeztem, hogy a 3,9 milliárd éve bekövetkezett jelentős esemény természetesen a Nibiru története, az „Égi csata” volt. A pánspermia elméletet sem „csendben jegyezték meg” a tudósok (bár nem örvend széleskörű elfogadásnak tudományos körökben, de támogatói között számos neves tudós van), és nem is újdonság.

Évezredekkel ezelőtt az ékírásos agyagtáblák már foglalkoztak vele…

Az élet a Földön és a Nibirun, a DNS a Földön és a Nibirun azért azonos, mert az Élet Magva a Nibiruról érkezett a Földre az Égi csata során. Ez magyarázza azt is, hogy miként kezdődhetett az élet a Földön ennyire hamar a kataklizma után.

Mivel az ütközés idején a Nibirun már megjelent a DNS, az evolúció ott sokkal korábban kezdődött, mint a Földön. Nem tudhatjuk, mennyivel korábban, de 4,5 milliárd év viszonylatában már 1 % is 45 millió földi évet jelent, azaz elég evolúciós időt ahhoz, hogy Nibiru űrhajósai találkozzanak a földi Homo erectussal.

Az ősi elvet, hogy a földi élet akkor kezdődött, amikor magva megérkezett a Nibiruról, kifejezi az Élet Magva fogalom is; sumérül Numun, akkádul Zeru, héberül Zera. A tudományos alapelmélet nem csak azt magyarázza el, mi a földi élet eredete, hanem rámutat arra is, hol van a bölcsője a Földön.
Igen fontos, hogy a Biblia is a vizekből a földi életig, a vízi életformáktól a csúszómászókon át a gerincesekig írja le a teremtés sorrendjét (1Móz 1:20-25):

„És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, amelyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.

És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.

És lőn este és lőn reggel, ötödik nap.

Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn.

Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.”

De ami a földi élet kezdetét illeti, a Biblia még a tengeri élet előtt említi, hogy a harmadik napon megjelentek a maghozó füvek a szárazföldön. A kiemelkedett kontinensek és a vízzel teli tengerek után így szól Isten (1Móz 1:11-13):

„Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn.
Hajta tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, amelynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.

És lőn este és lőn reggel, harmadik nap.”
Más versekben a Biblia úgy írja le az evolúciót, ahogy mi ismerjük, a primitív vízi létformáktól a halakon, kétéltűeken, hüllőkön, madarakon át az emlősökig. De megjegyzi, hogy mindezek előtt a maghozó növényzet alakult ki, mint az élet első szakasza a Földön.

Erről sokáig úgy tartották, hogy ellentmond a modern tudománynak, de aztán megjelent 2009-ben egy forradalmi tanulmány (Nature No. 460). Eszerint „vastag, zöld, fotoszintetizáló élet terjedt el a Földön többszázezer évvel azelőtt, hogy „oxigénéhes” sejtekkel rendelkező életformák jelentek meg a vizekben.” A tanulmány szavaival: „a Földet elborította a növényi élet vastag, zöld szőnyege, ami az óceánokba mosódva táplálhatta a vízi létformákat”.

Az a forradalmian új felfedezés megerősíti, amit a Biblia leírt már évezredekkel korábban. A Biblia szerint a létformák kialakulásának sorát a füvek „maghozó” volta támogatta. A fentebb idézett versekben többször ismétlődik a „mag” és „maghozó” szó, hogy az olvasó biztosan felfogja: a földi élet egy kész DNS-maggal kezdődött.

Eddig nem találtak olyan mezopotámiai szöveget, amely ugyanezt írta volna le, de más források utalnak rá, hogy a sumérok is elismerték a növényi magvak jelentőségét az élet kezdetében és kialakulásának folyamatában.

Ezt az Ötven Isteni Név szóhasználatából sejthetjük. Amikor Marduk megkapta az istenek trónját, ötven isteni névvel illették. Az eredeti babiloni szöveg fennmaradt, és minden nevet egy magyarázat követ. Témánkba a következő hét jelző vág, abban a sorrendben, ahogyan a táblákon felsorolták, magyarázatukkal együtt:

Maru’ukka, igazán az isten, mindennek teremtője.
Namtillaku, az isten aki fenntartja az életet.
Asaru, a földművelés átadója, a füvek és gabonák teremtője, aki növeszti a növényeket.

Epadun, az úr, aki beveti a mezőt… aki sorokban veti a magot.
Sirsir, aki hegyet emelt Tiamaton… akinek haja egy gabonamező.
Gil, aki felhalmozza a gabonát, aki árpát és kölest termeszt, aki elszórja a Föld Magvát.

Gishnumunab, az Ősi Mag teremtője, mely minden ember magva.