CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

A tudósok szerint nem kizárt, hogy a Mars hanyatlását ősi idegen élet okozhatta

Drámai teóriával álltak elő. Tényleg létezhetett egy földönkívüli világ a Marson, mely saját magát taszíthatta hanyatlásba.

A Nature Astronomy című szaklapban megjelent tanulmány szerint, ha a Marson egykoron — több milliárd évvel ezelőtt — létezett élet, akkor az minden bizonnyal apró mikrobákból állhatott.

Ezek a talajszint alatt éltek, mivel a felszíni hőmérséklet túl hideg volt már akkor is számukra.

Hirdetés

Különleges tulajdonságuk, mely később a pusztulásukhoz vezethetett, hogy metánt termelhettek melléktermékként.

Ez az anyag az idő múlásával visszafordíthatatlanul rongálta a vörös bolygó légkörét, ezzel pedig az ottani élet is kihalt.

Korábbi kutatások már bebizonyították, hogy a Mars felszínén egykoron valóban voltak folyók, tavak és talán még óceánok is, így tényleg alkalmas lehetett egy ilyen létforma fenntartására.

Az életben maradásuk főleg annak volt köszönhető, hogy bőségesen akadt felhasználható hidrogén a légkörben, valamint az éghajlat is kedvező volt.

„A célunk az volt, hogy elkészítsük a marsi kéreg modelljét a kőzet és a sós víz keverékével, majd hagyjuk, hogy a légkörből gázok diffundáljanak a talajba.

Ezt követően megnéztük, hogy a metanogének képesek lennének-e ezzel együtt élni”

— mondta Regis Ferrière, a tanulmány vezető szerzője a sajtóközleményben.

A tudósok szerint a Marson emiatt nem tarthatott sokáig a kialakult élet, és talán éppen ez lehet a magyarázat, hogy bár vannak közvetve életre mutató kémiai jelek, nyomok, konkrét élőlényekre utaló bizonyítékok egyelőre nem kerültek elő.

Ezek a lények ugyanis még kezdetlegesek lehettek, de már a hidrogén kivonásával módosították az éghajlatot, ezzel pedig a saját létezésüket is megpecsételték.

Hirdetés

Ezzel pedig alig 10 ezer év alatt úgy átalakították a légkört, hogy az katasztrofális következményekkel járt rájuk nézve.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.