Érdekes világ

Ady Endre tudta, hogy beszivárogtak a szabadkőművesek Magyarországra!

“Véreink ezrével vándorolnak ki, az országot pedig birtokolja néhány ezer úr”

Döbbenetes dolgokról rántotta le a leplet.

Ady Endre 1912. március 5-én kezdeményezte a Martinovics Páholyba való felvételét. A kapott szívélyes ajánlásoknak köszönhetően fel is vették, de a páholy mindennapi életében nem vett részt.

Hirdetés

A szokások szerint három kutató ajánlása kellett ahhoz, hogy a kereső felvételt nyerjen. Az egyhangú, meleg ajánlások alapján Adyt felvették a páholyba, és 1912. április 12-én taggá avatták.

A három kutató egyike Jászi Oszkár volt.

A páholy ismertebb tagjai: Kőhalmi Béla könyvtártudományi szakíró, egyetemi tanár, Bölöni György író, újságíró, Ady barátja és életrajzírója, Reinitz Béla zeneszerző, zenekritikus, aki Ady műveinek első megzenésítője volt.

A páholy tekintélyét emelte Ady tagsága. Nagyon rövid idő alatt léptették legény, majd mesterfokba. Az összejöveteleken azonban csak igen ritkán vett részt, hét éves tagsága alatt mindössze négy alkalommal. Szabadkőműves társai mindvégig harcostársuknak tekintették.

Kilencven évvel ezelőtt bekövetkezett halálakor szép nekrológban búcsúztatták a Kelet című szabadkőműves folyóirat hasábjain.

Arról azonban kevesen tudnak, hogy a szabadkőművesség megítélését teljesen félresiklatzták – állítják sokan.

Bár Ady szabadkőműves tag volt, valójában a NÉPET szolgálta.

Borzalommal nézte végig, hogyan “korhad el a ország”, és szivárognak be mindenhová azok a szabadkőműveséghez is köthető nagyurak, akikneka d9öntései nyomán ezrek hagyták el az országot már az ő idejében is.

Raffay Ernő kutató szerint a szabadkőművesek hozzájárultak a Magyar Királyság megszűnéséhez.

Hirdetés

Nem csak a román, a cseh, a szerb érdekek okozták az összeomlást, a belső ellenségnek is fontos szerepe volt országunk tragédiájában.

A nemzeti tudat gyengítése, az ország nemzeti érdekeinek az elárulása szándékos tevékenység volt, ennek szálai pedig a szabadkőművességhez vezetnek.

Pók Attila történész ezzel szemben azt állította, hogy a szabadkőművesség nem is titkos társaság, csak sajátosan zárt, egy nemes humanista eszmerendszert képvisel.

Azonban ne szabad elfelejteni, hogy ő egy ismer szabadkőműves is volt.

Kétségtelen, hogy az alapdokumentumok, például az 1723-as angol nyelvű szabadkőműves-alkotmány miatt akár így is tűnhet, mert voltak páholyok, amelyek támogatták a szegényeket, ami becsülendő dolog, de a magyarországi szabadkőműves páholyok többsége kifelé a humanitást, befelé a pártpolitikai keresztény- és magyarellenes tevékenységet propagálta Raffay kutatásai szerint.

Mit akartak elérni?

Egy ateista balliberális országot, amit franciaországi testvéreik megteremtettek.

Ezért kellett végül megsemmisülnie a nagy magyar királyságnak is – véli.

Ady látta ezt belülről és állítólag nem értett egyet vele, ezért is neheztelt a szűk elitre, alig ezer úrra, akik miatt ezrek vándoroltak el a véreinkből.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!