Tech-Kütyük

Áram nélkül világít és termeli az oxigént a jövő zöld alga lámpája

Akkora erő rejlik benne, mint egy egész erdőben. nem csak a klímaváltozás elleni harc fegyvere lehet, de megmentheti az emberiséget az energiaválságtól.

Egycsapásra megoldhatja a tiszta levegőt és az energiaválságot

Már egy ideje kísérleteznek zöldebb technológiákkal egyes területeken, mint például a közvilágítás, és az otthonok világítása.

Óriási előnye lenne, ha a lámpák nem csak egyszerűen zabálnák az energiát, hanem visszatermelnék önmagukból: sőt, sokkal többet “adnának”, mint amit kapnának.

Hirdetés

Ennek folyományaként született meg valami, ami ha az egész világon végigsöpör majd, rövid idő alatt javíthat a Föld levegőjén, emellett óriási terhelést vehet le a bolygó válláról.

Különleges, áram nélküli algalámpa

A lámpa ugyanis képes világítani, tehát elektromosságot termelni, és eközben oxigént is előállítani, mindezt úgy, hogy eközben megköti a közelében található szén-dioxidot.

“Elképesztő, hogy ez a megoldás egészen eddig itt volt a szemünk előtt. Az alga ezen tulajdonságai már régóta ismertek, de csak most aknáztuk ki őket”

– állítja egy mérnök.

Az algalámpa olyan forradalmi újításokat tartalmaz, hogy egyetlen okot sem tudunk, miért ne lenne haszna, ellenben több tucatnyi előnye van.

Eredetileg Pierre Calleja biokémikus állította először össze az első ilyen lámpát, mikro algák felhasználásával.

Nincs szüksége az égéshez áramhoz, ezt az algák termelik meg.

Cserébe a szén-dioxidot fogyasztják el a környezetükből, ami amúgy is káros a világ számára, emellett oxigén termelnek.

A bolygó jövőjére is hatással lenne

Ez lehet a forradalmian új megoldás arra, hogy akár minden ember, és még Te is hozzá tudj járulni ahhoz, hogy a Földön csökkenjen az üvegházhatás.

Az alga technológia olyannyira hatékony, hogy egyetlen lámpa egy tonna szén-dioxidot köt meg egy év alatt.

Ez körülbelül 150-200 fának felel meg. gyakorlatilag egy erdő ereje van bezárva egy kisebb lámpa búra mögé.

Elképesztő lépés lehet tehát a klímaváltozás elleni harcban, és a környezeti terhelés csökkentésében!

Hirdetés

Reméljük, hogy minél hamarabb széles körben elterjed.

Ha ilyen lámpák váltanák le a hagyományos lámpákat, akkor a nagyvárosok levegője is nagymértékben tisztulna meg, ami emberéleteket menthetne meg a légszennyezés halálos következményeitől.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.