Atlantisz a Föld mélyén van? A soha meg nem talált civilizáció bizonyítékai
Egyes régészek állítják: a rejtély nyitja a Móricz János által évtizedekkel ezelőtt felfedezett barlangrendszer lehet…
Moricz egész életében azon dolgozott, hogy megtalálja egy földalatti civilizáció létének bizonyítékát. Miután Dél-Amerikába érkezett, a magyar kutatónak több adu is lapult a zsebében – néha egészen mélyen.
Az atlantisziak után folytatott kutatása összekavarodott a földönkívüliek utáni kutatással.
Az ősi Dél-Amerika – és talán a történelem előtti idők – rejtélyének kulcsát megtalálhatjuk, ha sikerül nyomára akadunk a Nap-kultúra ősi városainak. PERCY FAWCETT EZREDES , 1925 k.
Moricz egész életében azon dolgozott, hogy megtalálja egy földalatti civilizáció létének bizonyítékát. Miután Dél-Amerikába érkezett, a magyar kutatónak több adu is lapult a zsebében
– néha egészen mélyen. Az atlantisziak után folytatott kutatása összekavarodott a földönkívüliek utáni kutatással. Ez pedig minden értelemben újdonságnak számított. Moricz felfedezései megelőzték von Däniken hipotézisét, ami 1968-ban látott napvilágot Az istenek szekerei? A jövő emlékei – a múlt megoldatlan rejtélyei címmel.
Moricz számos kortársának és barátjának segítségével rájöttem, hogy végső célja az volt, hogy bizonyítsa: a primitív dél-amerikai törzseket földönkívüli lények befolyásolták. De bizonyítani akarta a kapcsolatot az Amerikák és az Óvilág között is.
Nem csak egy magyar kozmosz-elképzelést keresett, ami szerinte az Altaj-régió és a szibériai tundra sötétjébe veszett, hanem olyan kultúra emlékeit, ami a csillagok közül származott.
Moricz kutatása egy európai mozgalom részének tekinthető, ami hatalomhoz és magasabb tudatossághoz akart jutni egy elveszett civilizáció megtalálásával.
A nácik ezt a bolíviai Tiwanaku Napkapujában vélték felfedezni. Ezért is szerveztek nagyjából húsz emberből álló expedíciót, hogy olyan vidékeket keressenek fel, ahol ember még sosem járt. Lehetséges, hogy Moricz is így kötött ki Argentínában majd később Ecuadorban.
Moricz elképzelései mindig ezen a gondolati síkon mozogtak, és fogalma sem volt róla, hogy minél többet beszél a felfedezéseiről, annál inkább válik a saját szavahihetősége ellenségévé.
Moricz egész életében rettegett. Szinte paranoiás félelem gyötörte a rágalmazásoktól, amit bizonyított is azzal, hogy megpróbált kitárulkozni és megosztani legbelsőbb, fantasztikus gondolatait és tapasztalásait a külvilággal. Magába forduló és hallgatag volt, nem adott interjúkat, s az 1976-os angol expedíció után még jobban elzárta magát a külvilágtól.
Még azokat is távol tartotta, akik közel álltak hozzá, mint a Peña Matheus testvérek és Aguado.
Próbált elzárkózni a téma elől, ami két világnak, a valóságosnak és a bizonyíthatatlan fantasztikusnak is a főhősévé tette.
Több mint negyven évvel ezelőtt két francia kutató, Marie-Therése Guinchard és Pierre Paolantoni interjút készítettek Moriczcal és lejegyezték tapasztalásait a bizarr, Les Intra terrestres című könyvben.
Moricz a francia könyvben „Yan” álnéven szerepel, s ezt írják róla: „egy magyar régész, aki azért érkezett ide szülőhazájából, hogy többet derítsen ki Atahualpa, a tizenhatodik században a
spanyolok hordája által száműzött, elárult és meggyilkolt inka mesés kincsének történetéről.” Következzen itt néhány töredék a Moriczcal folytatott interjúból:
Nagyjából húsz évig jártam egyetlen hátizsákkal az érintetlen esőerdőket és hegyláncokat. Jártam olyan inka ösvényeken, amiken még mindig látszottak a léptek nyomai. Éltem a bennszülöttek között, és lassan arra a felismerésre jutottam, hogy ezen törzsek egyikének birtokában van a titok,a rejtély kulcsa.
Egy nap belebotlottam a fejzsugorító jivarókba… Mint tudják, magyar vagyok, de roppant különös módon meg tudtam érteni a nyelvüket. Döbbenten tapasztaltam, hogy ősi magyar gyökerekkel rendelkeznek, amiket jól ismerek.
Így könnyebben tudtam velük kommunikálni, s noha hírhedtek a vadságukról, velem szemben barátságosnak bizonyultak. Felkeltették az érdeklődésem, így két hónapot töltöttem közöttük, de ekkor még egy pillanatig sem gondoltam volna, hogy náluk van a rejtély kulcsa…
A törzs tagjai ugyanolyan tetoválásokat viseltek az arcukon és az állukon. Egyik nap kettőjükhöz szegődtem, s mivel túl messze sétáltunk a törzstől, egy nyugalmas helyen tábort kellett vernünk.
Ide érve találkoztunk két másik jivaróval, akik egy hatalmas szikla tetején ücsörögtek – a kőre ugyanazokat a jelek voltak vésve, amilyenek a tetoválásaik is voltak. Úgy találtam, a véset roppant régi lehet. Mit jelenthet ez a jel? Megkérdeztem a társaimat, akikben teljesen megbíztam…
A növényzet mögött egy barlang bejárata lapult. Ennek helyét jelezte a kő. A bejárat pereméhez léptem, ami alig volt három láb, esetleg két láb széles, és egy harminckét láb mély kürtőben folytatódott. Behajolva egy a falba vésett nyílást pillantottam meg.
Tíz perccel később már el is készültünk indákból font köteleinkkel, és leereszkedtünk a mélység félhomályába.
Varázslatos lámpásommal nekivágtam a rejtélyes járatnak. Középen egy hatalmas, talán kvarc- vagy kristályoszlop állt, ami az aljzatról visszatükrözte a fényt befelé.
Egy kanyar után a folyosó derékszögben elfordult a másik irányba, s itt egy kerek helyiségbe léptünk. Ennek közepén kerek, faragott kőasztal állt hét, szintén kőből készült székkel. Mögöttük a sziklafalon hét négyzetes nyílásra lettem figyelmes. Hét ajtó volt! S mindegyik ajtó előtt egy-egy szék állt.
Felfedezésem súlyát látva hátratántorodtam. Elhatároztam, hogy megteszek minden tőlem telhetőt az Andok alatt megbúvó város alapos felfedezésére, persze csak az ilyen mérvű vállalkozáshoz szükséges pénzzel és felszereléssel…
Egy hónapba telt, mire visszajutottam. Elújságoltam a barátaimnak a fantasztikus felfedezés hírét, és hogy milyen égető szükségem van egy expedíció megszervezésére élelemmel, hordozható világítással, fegyverekkel stb.
A művelet költsége, a nehéz hozzáférés, az ismert és ismeretlen veszélyek minden ismerősömet eltántorították.
Az ismeretlen kapujában álltam kétségbeesetten, hogy nem tudok oda belépni, amikor José (az ügyvéd) úgy döntött, megsegít. Kiszámoltuk az expedíció hozzávetőleges költségeit, és neki köszönhetően sikerült összeszednünk a pénzt. Ahhoz, hogy megszerezhessem a jogokat, hivatalossá kellett tennem. Anélkül, hogy szóbeli támogatásnál bármi többre számítottam volna, meghallgatást kértem a kulturális és turisztikai miniszterektől.
A földalatti civilizáció felfedezését nem lehetett hivatalosan nyilvánosságra hozni, amíg cáfolhatatlan, kézzel fogható bizonyítékot nem szereztem annak létezésére
– fejtette ki egykori jegyzeteiben.
A kulcs az egészhez talán maga Atlantisz lehet.
Az óriási és szuperfejlett városállam örökte eltűnt, de valójában egy olyan nagy egész része lehetett, mint amilyen a Táltos-barlangban fennmaradt.
„A barlangok lakói istenek voltak, akik uralták a Föld és a Nap erejét. Bírtak gyilkos villámokkal, amik hegyeket voltak képesek átlyukasztani. A királyságuk az érintetlen őserdő gyökerei alatt húzódott.
Amikor az apám vadászott, látta megnyílni a földet, és belőle egy fényes csillagot az égbe emelkedni. Sosem fogtok elérni oda, ha az azt lakó árnyak nem akarják.”
Móricz Jánosnak állítólag a barlangot őrző törzs egyik vezetője azt mondta:
“Nem állhatod majd a tűzként ficánkoló fém fényességét. Semmihez sem szabad hozzáérned! Semmit sem szabad elhoznod, egy porszemet sem, még akkor sem, ha azt hiszed, egyedül vagy, ugyanis a tekintetük mindenhová követni fog!”
Minden bizonnyal arra a legendás “aranylemezekből” álló könyvtárra utalt, mely színaranyból volt, és melyről ma azt beszélik, hogy holografikus információkat tartalmazó lemezek lehettek.
Ezek a lemezek nem csak az addig ismert civilizációkról tartalmaztak emlékeket, hanem az Atlantisz pontos helyéről is “meséltek”.
Tulajdonképpen az ősi atlantiszi tudásról lehetett szó, mely székely rovásíráshoz hasonló írással lett “megírva”.
Az információkat és a felfedezést eltusolták, mert rájöttek bizonyos erők: olyan horderejű lehet az igazság felismerése, mely az egész emberi világot alapjaiban forgatja fel…
