Az AI-világvége árnyéka, csak pár óra volt, mégis az egész világ megérezte…
Nagyon elgondolkodtató írás… Ez már figyelmeztetés volt?
2025. június 10-e reggelén valami furcsa történt. Először csak pár ember kapta fel a fejét, hogy a kedvenc AI-chatbotjuk nem válaszol.
Aztán jöttek a programozók, a cégvezetők, az újságírók, a légiforgalmi irányítók és az orvosok.
Hamar kiderült: nem egy kiszolgáló fagyott le. Nem egy applikáció omlott össze.
Leálltak a mesterséges intelligenciák. Világszinten.
Nem volt ez robbanás vagy hackertámadás. Nem volt füst vagy riasztás. Mégis sokan úgy érezték, valami nagyon nagy dolog tört meg.
Egyetlen villanásban, mintha megbicsaklott volna a világ ritmusa, és ezzel együtt az illúzió is: hogy minden rendben van, mert a rendszereink „maguktól működnek”.
Egy pillanatra láthatóvá vált, hogy mit építettünk…
Az AI nem a jövő, már a jelenünk gerince. Az emberek csak akkor vették ezt észre igazán, amikor:
- egészségügyi központok rendszerei nem adtak ki diagnózist,
- reptéri beszállítások megakadtak,
- automatikus hírportálok elnémultak,
- online ügyfélszolgálatok csak „hibaüzenetet” produkáltak,
- céges meetingeken nem jelent meg az „AI-asszisztens”, aki szokott emlékezni, tervezni, összefoglalni.
Egyszerre csend lett, és ebben a csendben világossá vált: a mesterséges intelligencia már nem csak segítő. Hanem hálózat. Kapocs. Függőség.
Sokan „AI-világvégéről” beszéltek, talán nem is ok nélkül…
A közösségi médiát percek alatt ellepték a posztok:
„Ez volt az első figyelmeztetés.”
„Most próbálják tesztelni, mit bír a világ emberi kézi vezérléssel.”
„Mi van, ha legközelebb nem technikai hiba lesz, hanem szándék?”
Bár a valódi ok valószínűleg szerveroldali műszaki hiba volt, a pszichológiai hatása messze túlmutatott egy hétköznapi leálláson. Az emberek pánikszerűen ébredtek rá, hogy az életük algoritmusok vállán áll.
A mai nap nem pusztán egy techhiba volt. Hanem emlékeztető. Hogy a mesterséges intelligencia nem játékszer. Nem applikáció. Hanem egyre inkább az emberi döntések, kapcsolatok, működések tükörképe, és néha pótléka.
És amikor ez a tükör megreped, meg kell kérdeznünk magunktól: vajon még felismerjük-e a saját arcunkat?
Mert a „világvége” talán nem akkor jön el, amikor az AI elveszik. Hanem amikor az ember teljesen elfelejti, hogyan működött nélküle…
Forrás: Enigma Zoli
