EgyébMisztikum

Az ember genetikai létrehozását bizonyítja egy sumer lelet: EZT magyarázza meg valaki!

A mainstream régészet gyanúsan hallgat…

Az emberiség az Anunnakik beavatkozásának eredménye?!

Sokan sokfélét olvashattunk és halhattunk már az Anunnakikról.

Hirdetés

Főleg a sumer mitológia ír róluk és emlékezik meg róluk számos pecséthengeren, faragványon.

Ezek a lények szemmel láthatóan nem emberek voltak, hanem valamiféle istenek, méghozzá teremtő képességgel rendelkeztek.

A legendák szerint ők vetették el az élet magvait a bolygónkon, vagyis a földi élővilág egy része tőlük ered, akárcsak az emberi faj.

Az emberi faj ugyanis sohasem emelkedhetett volna ki az állatvilágból, és a majom szintjén maradtunk volna, ha nem avatkoznak bele genetikai úton, és nem manipulálják a saját génjeiket a majmokéval keresztezve.

Legalábbis erre utal számos a sumeroktól származó utalás és rajz.

Az első ősgenetikai beavatkozás eredménye az emberiség.

A majom régebb óta jelen voltak az ősi Földön, és azóta is eltelt több millió év, mégsem tanultak meg beszélni, nem nőtt jelentősen az agykapacitásuk, nem használnak összetettebb eszközöket…stb.

Az emberiség nyilvánvalóan egy “idegen génekkel jelentősen feljavított” fajtája volt a majmoknak, aminek az elterjedése előtt aztán nem volt megállás.

Az egyik leghíresebb olyan sumer lelet ami ezekre az ősgenetikai kísérletekre utal, egy több ezer éves lelet.

Hirdetés

A leleten az “Élet fája” látható, és a két szárnyú istenek, akiknek az egyik kezében egy táska-szerű tárgy látható.

Ez a paleoasztronautika hívei szerint valamiféle mini labor, vagy genetikai szerkesztést lehetővé tévő eszköz lehetett, mások szerint ebben rejlett maga az “ÉLET”.

Az Élet fája kísértetiesen hasonlít mintázatában a DNS szál mintájára.

Véletlen lenne?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.