CímlapsztorikMisztikum

Az emberi faj saját magát “Teremtette”? Fajunk történelme újraírva!

A nagy Felejtés valóban megtörtént, és “kitörölték” a múltunkról megmaradt emlékezetet?

Az egykori teremtők tulajdonképpen mi magunk vagyunk?

Régészek elképesztő teóriával álltak elő az emberiség múltjáról.

Hirdetés

A nagy Felejtésről már korábban írtunk egy cikket.

Sok régész vitatja a megtörténtét, de mások szerint rengeteg ooparts-t (térbe és időbe be nem illő leleteket) és azok létezését megmagyarázza.

Ma már egyre több közvetett bizonyíték van arra, hogy az emberi idővonal jóval régebbre nyúlik vissza.

Sőt, valószínű, hogy többször jelen lehetett, majd kihalhatott a fajunk a Föld történetében.

Ez szintén magyarázza azt, hogy az ősemberek által készített egyes barlangrajzokon miért láthatók dínók, amiktől elméletben több millió év választott el időben minket.

Egyes régészek azt állítják, hogy az evolúciós során felemelkedő, majd elbukó emberiség valójában “önmaga teremtője”.

Vagyis mi teremtjük újra magunkat az idők során.

Ha valóban volt egyszer egy Ádám és Éva, az nem két emberpárt, hanem két embercsoportot, civilizációt jelenthetett.

Saját majdnem teljes kihalásunkat követően ugyanis mindig túlélt egy szűk réteg, és ez a réteg teremtette újra az emberiséget, népesítette be újra a Földet.

Hirdetés

Léteznek olyan teóriák is, melyek szerint az ősi Holdon telepedtünk meg a régmúltban, és mikor a Földön végigsöpörtek a kihalási hullámok, egy új korszak kezdetét indítottuk el azzal, hogy ismét ezeket az embercsoportokat “visszatelepítettük” a bolygóra.

Ezek voltak az ádámi civilizációk, melyek a nulláról indították újra a fajunk fejlődését, kitörölve az előző civilizáció nyomait.

Egyrészt mivel túl sok idő telt el a hanyatlás és az újraindulás között, másrészt az ember az újrateremtés pillanatában ügyelt arra, hogy az előző bukásaink nyomai soha ne kerüljenek felszínre.

Hogy a legelső emberi generációt ki teremtette? Talán valóban az úgynevezett evolúció termékei vagyunk, de az is lehet, hogy egy másik faj szórta el a genetikai kódunkat.

A második emberi generáció és az azt követőek azért fejődhettek az evolúciónak ellentmondó gyorsasággal – amit ma genetikusok is elismernek – mert ezek valójában az előző generáció túlélői voltak, melyek újranépesítették a Földet.

Nagyon hosszú ideje, gyakorlatilag több millió éve már teljesen más életmódot éltünk. Az emberiség nem a természetes állapotból került primitív életmódba. Hanem így kezdtük el.

Visszatekintve azt gondolnánk, hogy a Nagy Felejtés kiderítése nagy horderejű felfedezés lehetett volna.

Gondolkodásmódunkat és kultúránkat alapjaiban rengette volna meg. Az ember azt gondolná, hogy ez alapvetően megváltoztatná felfogásunkat származásunkról és a követendő életmódról.

Egyesk szerint szándékosan “törlődik ki” minden civilizációs újraindítás során az öszes emlék korábbi emberi civilizációkról.

Azonban időnként előkerülnek olyan régészeti leletek, melyek nem beilelszthetők a mainstream történelem által ismertetett idővonalba. Több millió éves kalapácsok, 200 millió éves modenr emberi lábnyom, vagy épp cipőtalp, szintén millió éves szekérkerék.

De említhetnénk az orosz területen egy bányában megtalálta 400 millió éves, látszólag fogaskerekekből álló gépezetet.

Ezekre egytelen magyraáézat létezik: hogy emberek, vagy hozzánk hasonló humanoidok készítették őket egy másik evolúciós ciklusban, sokkal korábban.

Ezt azonban a mai napig nem ismerik el hivatalosan.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!