CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Az örök élet titkát rejtheti egy amazóniai törzs: lassabban öregszik az agyuk

A tudósok már vizsgálják, mi lehet a titkuk, megdöbbentő dolgok derültek ki eddig.

A törzsi és jórészt elszigetelt populáció ma is a hagyományos gazdálkodás, vadászat, gyűjtögetés és halászat módszereit alkalmazza, folytatva őseik gyakorlatát, amely jóval azelőtt kezdődött, hogy az iparosodás és az urbanizáció átalakította volna a világ nagy részét.

A Tsimane emberek számára az előnyök pedig igencsak jelentősek.

Hirdetés

Egy 2017-ben publikált tanulmány megállapította, hogy nekik van a legegészségesebb szívük a világon, és a valaha regisztrált legkevesebb szívkoszorúér betegség fordul elő közöttük

-írja az ÚjVilágtudat.

Ez az eredmény nem volt véletlen. Új bizonyítékok azt mutatják, hogy a Tsimane embereknél az életkor előrehaladtával jelentősen kevesebb agyi atrófia következik be, vagyis az agyuk térfogatának csökkenése sokkal lassabb, mint az Egyesült Államokban és Európában élőknél, és ez valószínűleg csökkenti a kognitív károsodás, a funkcionális csökkenés és a demencia kockázatát.

“A Tsimane emberek elképesztő természetes kísérletet nyújtottak nekünk a modern életmód egészségünkre gyakorolt potenciálisan káros hatásairól,”

– mondja Andrei Irimia idegtudós a Kaliforniai Déli Egyetem munkatársa.

“Ezek a megállapítások arra utalnak, hogy az agy atrófiáját jelentősen lelassíthatják ugyanazok az életmódbeli tényezők, amelyek a szívbetegségek nagyon alacsony kockázatával járnak.”

Bár érthető, hogy a Tsimane emberek életmódja a szív- és érrendszeri előnyök mellett valószínűleg más egészségügyi pozitívumokhoz is kötődnek, az új eredmények ennek ellenére kissé meglepőek.

Bár jól tudjuk, hogy a modern, iparosodott társadalmakban elterjedt elhízás összefügg az agy térfogatának csökkenésével (más néven “agyi zsugorodás”), más tényezők is hozzájárulhatnak az agy atrófiájához.

Például a Tsimane nép hagyományos életmódja és a korszerű egészségügyi és orvosi ellátáshoz való hozzáférés hiánya miatt nagyobb mértékben vannak kitéve a fertőző betegségeknek és a gyulladás magasabb szintjének.

Hirdetés

Tekintettel arra, hogy a szisztémás gyulladás nagyobb agyi atrófiát jósol, nyitott kérdés volt, hogy a Tsimane emberek esetében vajon nagyobb mértékű agyi zsugorodás tapasztalható-e, vagy alternatívaként kisebb-e ennek kockázata, amire robusztus szív- és érrendszeri egészségük utal karcsú étrendjük és fizikailag aktív életmódjuk miatt.

Az új eredmények arra a kérdésre adnak választ, hogy a szív- és érrendszeri egészség végső soron sokkal fontosabb az agy egészséges öregedése szempontjából, mint a fertőző betegségekhez kötődő gyulladásos tényezők.

A vizsgálat során a Tsimane Egészségügyi és Élettörténeti Projekt Csapatában dolgozó kutatók 746 Tsimane felnőttet vizsgáltak 40 és 94 év között, és megszervezték, hogy CT-vizsgálatot végezzenek rajtuk az agyuk térfogatának kiszámításához.

A vizsgálatok – amelyek során a résztvevőket kétnapos buszos kirándulásra vitték a legközelebbi városba – azt mutatták, hogy a Tsimane embereknek átlagosan lassabban csökken az agyi térfogatuk, ahogy öregszenek, összehasonlítva a korábbi tanulmányokban elemzett csoportokkal Hamburgban (Németország), St. Louis-ban (USA) vagy Rotterdamban (Hollandia).

“Korlátai ellenére ez a tanulmány azt sugallja, hogy az agyi atrófiát jelentősen lelassíthatják a nagyon alacsony szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatával összefüggő életmódok, és hogy krónikusan magas szisztémás gyulladás esetén is bőséges lehetőségek vannak az agy egészségének javítására,”

– magyarázzák a kutatók a cikkükben.

Végül az összehasonlítás azt sugallja, hogy az iparosodott életmóddal hozzávetőlegesen 70 százalékkal növekszik az életkorfüggő agytérfogat-csökkenés aránya, bár a kutatók megjegyzik, hogy a statisztikai összehasonlítások itt számos korlátot tartalmaznak (ideértve a CT-ből származó adatok és az agy térfogatának összehasonlítását az MRI-n).

Emiatt ez a 70 százalékos érték valószínűleg csak tájékoztató jellegűnek tekinthető, mindazonáltal ez bizonyíték arra, hogy a Tsimane idősödő népességének agyi egészsége más országokban élő modern társaikkal összehasonlítva jelentős és feltűnő ellentétet mutat.

“Ülő életmódunk és cukrokban és zsírokban gazdag étrendünk az életkor előrehaladtával felgyorsíthatja az agyszövet csökkenését, és kiszolgáltatottabbá tehet bennünket az olyan betegségek ellen, mint az Alzheimer-kór,”

– mondja Hillard Kaplan vezető szerző és antropológus a Chapman Egyetemről, aki a Tsimane embereket közel két évtizedig tanulmányozta.

“A Tsimane nép kiindulási alapként szolgálhat az agy egészséges öregedéséhez.”

A nagy kérdés továbbra is az, hogy miként lehet sikeresen átültetni a gyakorlatba e felismerések jelentette ígéretet, vagyis az iparosodott országokban élő emberek elválasztását az olyan diétáktól, amelyekről már tudjuk, hogy rosszak, és rávenni őket a fizikai aktivitásra.

Amíg ezen gondolkodunk, van egy új modell a jó agyi egészségre, csupán csendes és elszigetelt életet kell élni az Amazonasban.

Forrás: ÚjVilágtudat

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!