“Bárcsak meghalnál”: 12 éven át hallgatta kómában de éber tudattal, mit mondanak neki szerettei
Borzalmas állapot, nem tudsz megszólalni, hogy még élek, ne temessetek el! A 12 évnyi kómából visszatérő Martin vallomása alaposan felforgathatja a világunkat.
Korábban már beszámoltunk egy kómából való felépülésről és a kómába esett magyar nő megrendítő vallomásáról és történetéről.
Most ismét egy esetet hoztunk nektek, ami alátámasztja azt a sokat vitatott elméletet, hogy a kómába esett emberek mennyire tekinthetők halottnak, mennyire vannak a tudatuknál.
Martin Pistorius élettörténete egyszerűen hátborzongatónak mondható. Ez az ember ugyanis 12 esztendőn keresztül saját testének a foglya volt.
Martin 1975-ben született, a dél afrikai Johannesburg-ban. 12 éves kora körül, egy nap, amikor hazaért az iskolából, kifejezetten gyengének érezte magát, és az állapota egyre csak romlott.
Az izmai feladták a harcot, kommunikálni is képtelen volt és kómába esett.
Az orvosok megvoltak győződve róla, hogy egy idegrendszeri betegséggel állnak szemben, és nem sok időt jósoltak a fiú számára.
14-15 éves kora körül a fiú azonban kezdte visszanyerni a tudatát. 19 évesen, bár teljesen le volt bénulva, az értelme tökéletesen tiszta volt.
A problémát csak az jelentette, hogy ezzel csak ő maga volt tisztában, a környezete viszont nem.
A fiú ugyanis semmilyen módon nem tudott kommunikálni a környezetével.
„Alig két évvel a betegség kezdete után kezdett kitisztulni a tudatom. Mindent felfogtam, ami körülöttem történt, de ezt senki nem vette észre.
A tudat, hogy az egész életemet így kell leélnem teljesen elborzasztott”
– mondta Martin a későbbiekben. Talán ez a legfélelmetesebb dolog, ami történhet velünk.
„Szavakba sem tudom önteni, hogy milyen érzés, amikor teljes tudatodban képtelen vagy kommunikálni a környezeteddel.
A teljes lényedet egyfajta köd lepi be és az érzéseid meg a vágyaid a belsőd csendjében vesznek el.
Egyfajta csendes megfigyelője voltam annak, ahogyan a környezetem viszonyult hozzám, amikor azt gondolták, hogy senki nem látja őket”
– emlékezett vissza a pokoli időkre a férfi.
Martin Pistorius számos bántalmazást elszenvedett, miközben kómában feküdt, ezeket mind ép elmével vészelte át, miközben semmit sem tudott reagálni rájuk.
„Sajnos azonban idővel nemcsak szemlélője voltam ennek, hanem az áldozata is, minden külső védelem nélkül. Közel 10 éven át, mind azok az emberek, akiknek gondoskodni kellett volna rólam, visszaéltek vele minden téren, úgy fizikailag és lelkileg, mind szexuális téren.
És mindezt nekem el kellett viselnem, miközben azon gondolkodtam, hogy lehetnek ilyen kegyetlenek az emberek?
A belsőm egy része zokogott, míg a másik harcolni szeretett volna! Értéktelennek éreztem magam, és senkire nem számíthattam, mivel a szüleim mit sem tudtak mind erről”
– mesélte Martin.
Martin ez idő alatt szembesült az emberi kegyetlenség minden formájával, de a legborzasztóbb az volt, amikor egy este az édesanyja így sóhajtott fel mellette: „Bárcsak meghalnál!” Az asszony azóta megbánta és azzal mentegetőzött, hogy csak azért mondta ezt a kegyetlenséget, hogy fia ne szenvedjen tovább.
Aki észrevette azt, hogy Martin tudatánál van és ezzel megmentette a fiú életét, az nem volt más, mint Virna van der Walt, a beteggondozó.
A hölgy felfigyelt arra, hogy Martin képes a szemével válaszolni a felé intézett kérdésekre.
Ő volt az, aki meggyőzte a szülőket, hogy végeztessenek el újabb teszteket, melyek aztán bebizonyították, hogy a fiú kijött a kómás állapotból.
Martin agya teljes kapacitással működött 24 éves korára, és a teste is jól reagált a fizioterápiás kezelésekre.
Hosszú évekre volt szükség, ameddig megtanult újra kommunikálni a környezetével, melyben egy laptop és egy speciális software volt a segítségére.
2008-ban Martin találkozott Joannával, aki akkor rezidens orvos volt. 2009-ben összeházasodtak és azóta Nagy-Britanniában élnek.
Mindeközben Martinnak sikerült elvégeznie egy egyetemet is.
