Egyéb

Bejelentették a visszatérést a normális élethez – fontos részletek derültek ki

A nyitás részeltei, a várható intézkedések, és fontos szabályok betartása.

A maszk egész nyáron kötelező maradhat!

Minél többen kapják meg a védőoltást, annál kevesebben betegednek, halnak meg, és annál közelebb kerülünk a normális élethez, valamint annál inkább megerősítjük a védelmet a járvány negyedik hullámával szemben

Hirdetés

– mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

Az államtitkár kitért arra is, hogy járványügyi adatok napok óta javulnak, köszönhetően a védelmi intézkedéseknek és annak, hogy minden harmadik magyar megkapta a védőoltást.

Azonban úgy vélte, a javulás “nem ad okot semmiféle fegyelmezetlenségre”, továbbra is kérnek mindenkit a járványügyi szabályok betartására.

Ennek jegyében már a napokban Galgóczi Ágnes is elmondta: a maszkviselés kötelező jelleggel megmaradtat akár egész nyáron.

Ezt sajnos a tavalyi év tapasztalatai is indokolhatják,.

A világ számos pontján ugyanígy kötelező lesz a maszk nyáron, és a távolságtartás egymástól.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!