Érdekes világ

Betiltották az esküvőket, 4 millió oltottnál sem lehet – de a teraszokban, boltokban mehet a “rajzás”?!

Valahol jogosan, mert míg a Deák téren egymás ölében ücsöröghet közel ezer ember, addig a családdal nem tartható meg a lagzi…

4 millió oltottnál sem

Az ATV azután érdeklődött a lakodalmak ügyéről, hogy hétfőn megjelent a hír, majd pedig a vonatkozó kormányrendelet, hogy 4 millió beoltott után új járványügyi szabályok lépnek életbe.

“A jogszabály értelmében még 4 millió beoltott után is marad a rendezvények tilalma, az esküvők résztvevőinek korlátja és a családi rendezvények létszámkorlátja. Ezek feloldására az újraindítás egy újabb fokozatában kerülhet sor”

Hirdetés

– közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az ATV-vel.

A csatorna emlékeztet, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályok alapján családi és magánrendezvényeken legfeljebb 10 fő vehet részt, míg az esküvőket csak lakodalom nélkül lehet megtartani.

Érthetetlen döntés

Erre aztán rengetegen kiakadtak.

Főleg olyan menyasszonyok, akik tavaly óta tologatják az esküvőjüket. Valahol érthető, hogy a nap napot tökéletesre akarják leszervezni maguknak.

Míg a sporteseményeken és a teraszokon mehet a “rajzás”, noha a legtöbb beoltott még meg sem kapta a második oltást, addig a család nem ünnepelheti ezt a csodálatos életeseményt?!

“Május 8-án lesz az esküvőm, amire 68 vendéget várunk, akikből 63-an megkapták legalább az első dózist az oltásból, jelenleg mégis úgy néz ki, hogy a jogszabályok alapján nem tudjuk megtartani az esküvőnket úgy, ahogyan szeretnénk, és ahogy azt 2 éve tervezzük”

– mondta egy neve elhallgatását kérő menyasszony.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!