Egyéb

Borul a bili a kormányban: egy hónap múlva eljöhet a nevek ideje – Kiderülhet, kik „loptak, csaltak, zsaroltak”

Egyre több ember készül arra, hogy kitálalnak mindenről: KIK LOPTÁK MEG VALÓJÁBAN az országot.

Földcsuszamlás szerű bejelentések jöhetnek.

Szar dolog gyáván leélni egy életet, még akkor is, ha baromi gazdag valaki. Ugyanis négy pár cipőt egyszerre fölvenni nem lehet.

Hirdetés

Három jachton utazni egyszerre nem lehet.

Négy darab tízezer dolláros öltönyt egyszerre fölvenni nem lehet, és három steaket sem lehet egyszerre megenni

‒ mondta Pesty László producer, tévés.

Hozzátette:

Kell egy kis bátorság a dolgok kimondásához, és noha ő maga nem fog konkrét neveket említeni, egy kommunikációs folyamat részeként igenis előkerülhetnek konkrét, köztörvényes bűncselekményeket elkövetők nevei akár már egy hónapon belül.

Pesty korábban azzal keltett feltűnést, hogy Tusványoson egy nyilvános beszélgetésen azt mondta, Lölő-jelenséget emlegetve :

“A kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk… hazudunk, kompromittálva egy történelmi eszmét, förtelem.”

Az alvilág is üzenhetett Orbánnak: itt minden mindennel összefügg?

Nemrég egy felirat jelent meg az utcán, melyen az állt, hogy “Lőjétek le Orbánt”.

Hirdetés

A felirat nagy valószínűséggel csak vandálok által elkövetett alkotás, de felmerültek olyan pletykák és szóbeszédek, hogy maga az alvilág üzent a magyar politikai elitnek, hogy eddig tartott a tűréshatár és vége az “urizálásnak”.

Most a nagy kérdés, hogy valóban bekövetkezhet-e, hogy nevek kerülnek elő?

Ha igen kik és mit követhettek el?

Milyen hatása lesz ennek a kormányra?

Hegtörtéhet, hogy a Fideszről és a belső köréről olyan dolgok derülnek ki, ami miatt a párt támogatottsága 5% alá zuhanna be?

Ki mit gondol?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!