CímlapsztorikÉrdekes világ

Csirkehús hiány és brutális drágulás jöhet az árbefagyasztás ellenére!

A szakértők szerint baromfihús-hiány léphet fel és 30 százalékos drágulással számolnak.

Átmeneti hiány alakulhat ki baromfihúsból a Baromfi Termék Tanács szerint

– tudósít az RTL Híradó.

Hirdetés

A tanács szerint amennyiben a kereskedők nem fizetnek többet a csirkéért, 15-20 százalékkal csökkenhet a termelés.

A szakértők szerint a helyzetnek nem használ a madárinfluenza sem, a járvány miatt már így is 15 százalékkal csökkent a baromfiállomány.

A kormány által bevezetett árplafon pedig nem megoldás erre a problémára, hiszen az csak a drágulást akadályozza meg, a hiánynak nem tud megálljt parancsolni.

Ráadásul az állattartók az eddigieknél is magasabb áron akarják adni a szárnyasaikat, mivel drágul a takarmány és az energiaárak is kilőttek, ami a keltetők működtetésének költségeit is megnöveli.

Mindezeket figyelembe véve a Baromfi Termék Tanács 25-30 százalékos költségugrással számol.

A szervezet elnöke, Csorbai Attila azt is hozzátette, „hogyha nem fogjuk tudni rendezni ezeket a gazdasági kérdéseket, akkor akár a hazai termelés jelentős csökkenésével is kalkulálni kell”.

Ahogyan korábban mi is megírtuk, a kormány több alapvetőnek minősített élelmiszer árát maximalizálta április végéig, köztük a csirkemellét és a csirke far-hátét is.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!