Egyéb

Drámaian süllyed a talajvízszint Magyarországon: csontig száradhat az ország

Apokaliptikus világ vár ránk 5-10 éven belül – figyelmeztetnek. 

Már most is létezik félsivatag Magyarországon

A Duna–Tisza között elterülő Homokhátság 2020 óta hivatalosan is félsivatagnak számít.

Ezen a területen ugyanis több víz párolog el és távozik különböző csatornákon, mint amennyi csapadék hullik.

Hirdetés

„Magyarországon a vízgazdálkodási problémák 70 százaléka az Alföldre jellemző”

– állította Láng István. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője az Indexnek kifejtette, hogy a Duna–Tisza közi Homokhátság és a Nyírség vízpótlásának tervét a vízügyi főigazgatóság, valamint az Agrárminisztérium szakemberei már közösen megtervezték.

Kimondottan az öntözési célú vízpótlásra koncentráltunk. A tervcsomagot úgy állítottuk össze, hogy hány hektáron nőhet az öntözött területek nagysága és mennyibe fog kerülni

– mondta a főigazgató.

Évente 2-4 centivel süllyed a talajvízszint

Napjainkban két meghatározó tényező van, amely a hazai vízgazdálkodás jövőjét befolyásolja Magyarországon.

Az egyik a klímaváltozás, amelynek következménye, hogy a csapadék intenzitása szélsőségesebbé vált.

A számok alapján nőtt a csapadékintenzitás.

Ez azért jelent problémát, mert a gyors és nagy esők többnyire tovább folynak és kevesebb idő marad, hogy a víz beszivárogjon a talajba

– közölte a főigazgató, aki emlékeztet arra, hogy például 2013-ban a Dunán megdőlt a vízhozamrekord.

Hirdetés

Szerinte a jövőben arra kell felkészülni, hogy alacsonyabb vízszintek és magasabb árvízszintek lesznek a magyar folyókon.

„Évente 2-4 centimétert süllyednek a talajvízszintek. Ez rossz hír, mert a legfontosabb víztározónk mégiscsak a föld”

– közölte Láng István, aki hozzátette, hogy ezt a negatív tendenciát igyekeznek vízpótló rendszerekkel ellensúlyozni.

Ezért épült a Tiszalöki és a Kiskörei vízlépcső.

Alapvető érdeke tehát az országnak, hogy a következő években egy vízmegtartási tervet dolgozzanak ki.

Ha ugyanis bekövetkezi az egyre biztosabbra mondott elsivatagosodás, akkor már túl késő lesz és egy nagyon cudar világ fog beköszönteni ránk.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!