Egyéb

Dúró Dóra: TÉVHIT hogy a nőknek szabad döntési és önrendelkezési joga van

„Az is egy tévhit, hogy a nőknek önrendelkezési, vagy szabad döntési joga van. Nincs”

“Jesszus…! Ilyen kijelentések után az Isten irgalmazzon, ha a hozzá hasonló politilkusok egyszer a hatalok közelébe kerülnek” – kiakadt a fél ország Dúró Dóra kijelentésére.

Tévhit, hogy a nőknek önrendelkezési, vagy szabad döntési joga van. Nincs – mondta Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden este.

Hirdetés

A párt alelnökét az abortusz szabályainak módosítása kapcsán hívták meg. A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet ugyanis lényegében a szívhang meghallgatásához köti az abortusz elvégzését.

Dúró Dóra kedden úgy értelmezte a rendeletet, hogy azt a Mi Hazánktól vette át a kormány, és azt írta, hogy „hálás és boldog” a módosítás miatt.
A nőjogi szervezetek nem osztották ezt a lelkesedést, szerintük ezzel elveszik a nők önrendelkezéshez való jogát, ráadásul semmit nem segítenek a nem kívánt terhességből születetett gyerekeknek és édesanyjuknak.

„Az is egy tévhit, hogy a nőknek önrendelkezési, vagy szabad döntési joga van. Nincs”

-mondta ennek kapcsán a Mi Hazánk politikusa. Dúró szerint ugyanis a nők döntő többsége úgy végzi el az abortuszt, hogy a munkáltatója, a férje, családtagjai nyomást helyeznek rá, ha ez nem lenne, „akkor megtartaná a gyerekét”.

„A nő nem egyedül dönt erről”

– fejtette ki Dúró Dóra, aki szerint ők csak tudatosítani akarják mindenkiben, hogy „van más lehetőség, sőt, minden más jobb lehetőség csak jobb az abortusznál.

Ki mit gondol erről az egyébként tényleg rendkívül megosztó kérdésről?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.