CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Egyszerre lehet a rák és a koronavírus ellenszere: Karikó Katalin Nobel-díjat kaphat!

A világszenzáció ráadásul itt nem áll meg. Számos kutató szerint Karikó nem csak a koronavírus, hanem a rák “ellenszerét” is egyszerre találta meg.

A magyar származású, eredetileg kisújszállási kutatónő, aki ma már a BioNTech kutatója, elhozhatja nekünk mind a koronavírus korszak, mind pedig a rák korának végét.

Évtizedeken át valami olyasmiben hitt, amiben csak kevesen.

Hirdetés

Mint annak idején Semmelweis Ignác, vagy Szent-Györgyi Albert.

Az RNS, hírvivő technológiát, pontosabban a szabadalmát ő alkotta meg, legalábbis az alapjait.

Az általa és kollégái által kifejlesztett vakcina lehet a remény mind a világjárvány megállítására, mind pedig a rák gyógyíthatóvá válására.

2013-ban a BioNTech alelnöke a magyar Karikó Katalin lett, aki korábban amerikai egyetemi kutatóként kimunkált szabadalmával szintén részese lett a COVID-19 vakcina megteremtésének.

Az elmúlt időszakban a BioNTech több szabadalmi kérelmet nyújtott be, illetve többrétegű stratégiát dolgozott ki szellemi tulajdona megóvása érdekében mind a különböző technológiai platformok, mind a rák és más súlyos betegségek terápiás alkalmazásainak tekintetében.

Számos kutató úgy véli, hogy az RNS alapú technológia lehet a rák meggyógyításának a kulcsa is.

Karikó Katalin a g7-nek nyilatkozva egyébként tett egy utalást arra, hogy Magyarországon mennyire üldözték és elítélték azt, aki forradalmi megoldásokon dolgozott, melyek az emberek egészségét, életét tehették volna jobbá.

“Ludwig János kollégámmal beszélgettünk arról, hogy vajon a szegedi laborunkban is elvégezhettük-e volna ugyanezt a munkát.

Arra jutottunk, hogy ha maradunk, akkor valószínűleg panaszkodó, középszerű kutatók lettünk volna.

Hirdetés

Talán azért alkottunk többet, mert állandó küzdelem volt az életünk, a fennmaradásért az érvényesülésért”

-mesélte.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!