Címlapsztorik

Életveszélyes lesz zuhanyozni, ha megjön a vihar: figyelmeztetnek a szakemberek

Augusztus 20-án országszerte megjön az ítéletdió, és mindenkit arra figyelmeztetnek,hogy mit lehet ilyenkor életveszélyes csinálni. Ti hova menekülnétek villámcsapás és vihar esetén?

Meg fogtok döbbenni, több bevett szokás valójában ÉLETVESZÉLYES – figyelmeztetnek a szakemberek.

Csapkodnak a villámok, és soha nem lehet kiszámítani, hová sújtanak le. Hiába soroljuk gyerekkorunktól fogva, hogy ilyenkor mit kell tenni, és mi tilos, minden évben 20-40 embert érnek az égből érkező sok tízezer amperes kisülések Magyarországon (csak a nagyságrendek miatt: már egy ampernél kisebb áramerősség is bőven halálos lehet, ha áthalad a szíven).

Hirdetés

Arról hallottunk már, hogy a lecsapó villámok általában a környezetükből kimagasodó tárgyakat keresik. Ezért ne csodáljuk dombtetőről a drámai látványosságot, mert sokszorosan is felejthetetlen élményben lehet részünk.

Ha nincs a közelben semmiféle menedék, mert éppen egy virágos réten lepett meg minket az égzengés, a legjobb stratégia, ha lekuporodva féljük végig, vagy a fűben fekve nézzük végig az elemek tombolását, és várjuk ki a zivatar elvonulását.

A nedves növényzet ugyan (elméletileg) odacsalogathatja a villámokat, ám az országot sújtó mostani extrém aszályban nem kell ilyesmitől tartani.

Fák alatt is kereshetünk menedéket, de még akkor se öleljük át a törzsüket, ha szentül hiszünk misztikus gyógyító erejükben.

Ugyanis még közvetlenül melléjük állni is veszélyes, a meteorológusok három-öt méter távolságot ajánlanak a fatörzstől.

Autóba ugrani viszont tökéletes megoldás, hiszen fémburkolata miatt Faraday-kalitkaként működik, azaz a karosszéria levezeti az elektromos töltéseket, ha netán eltalálná egy mennykő.

A legmegnyugtatóbb azonban beszaladni az otthonos házunkba, lakásunkba, és mivel jól tudjuk, nem célszerű zivatar idején elektromos eszközöket bekapcsolni (mert a túlfeszültség tönkreteheti azokat), ezért nem is teszünk ilyet, és még az ablakokat is becsukjuk, hogy még csak véletlenül se csapjon be pár millió volt a nappaliba.

Végre kifújhatjuk magunkat, és a nagy ijedelemre vehetünk egy kellemes zuhanyfürdőt.

Habár nem túl elterjedt szokás, de nem kizárt, hogy valaki az esőben fürdés feltétlen híve.

Hirdetés

A Balaton langy vizének öleléséből vagy egy jakuzziból csábító lehet végigélni egy ijesztően fenséges égiháborút, de ha mégis ennek a hóbortnak hódolna valaki, tudnia kell, hogy hihetetlenül megnő a villámcsapás veszélye.

Fizikusok most arra is felhívták a figyelmet, hogy még saját lakásunkban sem vagyunk biztonságban, ha víz közelében vagyunk.

A villám ugyanis mindig a legkisebb ellenállás útját követi, ezért imádja, és pillanatok alatt meg is találja az olyan jó elektromos vezetőképességű anyagokat, mint a víz és a fémek.

A ZUHANY PEDIG MINDKETTŐT EGYSZERRE NYÚJTJA.

Nem túlzás azt mondani, hogy ha a házunk felé csapkodnak a villámok, akkor jó eséllyel a zuhany lesz az egyik ideális út számukra, hogy lejussanak a földre.

Ha mi is ott állunk alatta, akkor rajtunk keresztül földeli magát a villám, és ez valószínűleg végzetes lenne számunkra.

Azt javasolják, hogy általában az utolsó mennydörgés után félórával nyissuk csak meg a zuhanycsapokat.

De érdemes jól figyelni, mert hiába tűnnek egyre kisebbeknek a mennydörgések, a zivatarok általában egy katartikus végszóval szokták befejezni az égi műsort.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.