Címlapsztorik

Elkezdtek felmondani a paksi bővítésen dolgozó munkások egy részének: valami történik!

Itt is az oroszok és maga Putyin veszi majd át a műkdötetést? Már bármi lehetséges…!

Több olyan munkás is megszólalt, az RTL Klub Híradójának, akiknek több havi bérükkel tartozik a cég.

A fővállalkozó Roszatom az újságírók kérdésére elismerte, hogy vannak gondok, szerintük „bizonyos átmeneti, technikai jellegű nehézségek jelentkeztek”.

Hirdetés

„Idén januártól kezdve nagyon sok ember nem kapott fizetést. Én perpillanat a februári és ezt a havi… másfél hónapja nem kaptam egyáltalán fizetést”

– mondta egy, a Paks 2 beruházáshoz tartozó építkezésen dolgozó munkás az RTL Klub Híradójának.

Az RTL Klub arról számolt be, hogy Harangozó Tamás szocialista politikust több, a Paks2 projekten dolgozó szekszárdi munkás kereste meg azzal, hogy az őket foglalkoztató cég, amely az orosz Roszatom egyik alvállalkozója, kezdeményezte szerződésük felbontását, többeknek pedig hónapok óta nem fizették ki munkáját.

A beszámolók szerint márciusban – tehát már az Ukrajna elleni indított orosz támadás kezdetét követően – két hét kényszerszabadságra küldték a dolgozókat, visszatérésükkor pedig közös megegyezéssel történő szerződésbontásról szóló okirattal várták őket.

Harangozó Tamás az RTL Klubnak azt mondta, hogy „fennáll a gyanúja, hogy ez a cég egyszerűen be fog csődölni és nem is fogják megkapni a pénzt. Én felszólítom a kormányt és személy szerint a paksi bővítésért felelős minisztert, Süli Jánost is, hogy azonnali hatállyal intézkedjen”.

RTL riport:

Süli János a Roszatomhoz irányította az RTL stábját, hiszen az építkezésen az orosz cég megbízásából folyik a munka.

A Roszatom az újságírók kérdésére elismerte, hogy vannak gondok, szerintük „bizonyos átmeneti, technikai jellegű nehézségek jelentkeztek”.

A Roszatom kiemelte, hogy a projekt orosz fővállalkozója „külön erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy segítse alvállalkozóit”.

Hirdetés

A cég arra nem válaszolt, hogy az ukrajnai invázió miatt kivetett szankciók okozzák-e a fennakadást.

Frissítés: Az ATV információi szerint 150 ember kerülhet úgy utcára a Paks2 épületein dolgozó munkások közül úgy, hogy másfél-két hónapja nem kaptak fizetést.

A csatorna cikkéből kiderül, hogy a dolgozóknak 5-600 ezer forintos összeggel tartoznak fejenként.

A múlt héten a hvg.hu számolt be arról, hogy az elmúlt években több ezer orosz munkavállalót vizionáltak Paksra és környékére, azonban ahogy az atomerőmű építési projektje megtorpant, úgy a munkavállalók sem érkeztek.

A háború kirobbanása után pedig pont azoknak az ukrán munkavállalóknak a családtagjai érkeztek meg a környékre, akik a háború elől menekültek el.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!