CímlapsztorikEgészségünk

Elmarad a hétvégi tömeges oltás Magyarországon

Itt a bejelenés részletei.

A hétvégén lenne esedékes annak a 74 ezer krónikus betegnek a beoltása, akiket már értesítettek is SMS-ben.

Az már látható volt az eddigi reakciókból, hogy zavar van a rendszerben, mert több olyan személy is kapott behívót az oltásra, aki nem krónikus beteg.

Hirdetés

Ma délelőtt azonban a kormányzati tájékoztató portálon megjelent pár sor arról, hogy a hétvégi oltás elmarad, csakhogy ezt szinte azonnal törölték.

Az operatív törzs sajtótájékoztatóján pedig bejelentették, hogy a krónikus betegek hétvégi oltása elmarad.

Erről hamarosan kapnak SMS-tájékoztatást a betegek, az oltásra később kerül sor.

A hétvégi oltásprogram elmarad:

Mondta György István államtitkár, aki dezinformációnak nevezte azt a hírt, amely szerint probléma áll fenn az oltási programban.

Emlékeztetünk, hogy a hétvégi oltási program elmaradásáról a kormányzati portál tájékoztatott, mielőtt eltávolították az erről szóló sorokat a közleményben.

EZ VÉGÜL IGAZNAK BIZONYULT, MERT GYÖRGY ISTVÁN MOST BEJELENTETTE, HOGY A HÉTVÉGI OLTÁSI PROGRAM ELMARAD.

Akik SMS-t kaptak, egy elnézést kérő SMS-t fognak kapni erről. Az oltást később pótolják.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!