CímlapsztorikTudomány

Ez a felfedezés átírhatja az emberiség eredetét: itt az ideje kidobna a tankönyveket

Új fosszíliák kerültek elő, amik alapjaiban kérdőjelezik meg az ember eredetét.

Az új fosszíliák megkérdőjelezik azokat az elképzeléseket, amelyek szerint a modern ember nem sokkal az Afrikából való megérkezése után kiirtotta a neandervölgyieket

– számolt be róla a BBC.

Hirdetés

Egy dél-franciaországi barlangban talált gyermekfog, és kőszerszámok arra utalnak,

hogy a Homo sapiens körülbelül 54 ezer évvel ezelőtt már Nyugat-Európában élt.

Ez több ezer évvel korábbi, mint korábban gondolták, ami azt jelzi, hogy a két faj hosszú ideig élhetett együtt.

A kutatás a Science Advances című folyóiratban jelent meg.

A leleteket a Rhone-völgyben található Grotte Mandrin nevű barlangban fedezte fel a Toulouse-i Egyetem professzora, Ludovic Slimak vezette kutatócsoport.

Megdöbbent, amikor megtudta, hogy egy kora újkori emberi település bizonyítékai vannak.

„Most már be tudjuk bizonyítani, hogy a Homo sapiens 12 ezer évvel korábban érkezett, mint vártuk,

és ezt a populációt aztán ezt követően más neandervölgyi populációk váltották fel.

Ez pedig szó szerint átírja az összes történelemkönyvünket”.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.