Egyéb

Ezért figyelj otthon a hosszabbítóval: bárkivel megtörténhet a baj!

Az egész lakásod odalehet. Ezzel sokan nincsenek tisztában.

Sokan nem tudnak arról, amiről most szeretnénk írni.

A szakértők és a tűzoltók sok olyan esettel találkoztak amikor pont emiatt égett le egy egész lakás, vagy ház.

Hirdetés

A lakók persze utólag döbbentek meg, és mondták el, hogy erről semmit sem tudtak, pedig ha tudták volna, megelőzhető lett volna a baj, és az, hogy földönfutók legyenek.

Ezért tartjuk fontosnak azt, hogy mindenki tudjon erről, és lehetőleg minél több emberhez jusson el rajtunk keresztül.

Az sem ritka, hogy ez az apróság halálos balesetet tud okozni, mivel az emberek bennéghetnek a lakásaikban.

A hosszabbítókról van szó. Az elmúlt években megszaporodtak az elektromos eredetű lakástüzek, nem véletlenül.

Elárulunk valamit, amire neked is nagyon érdemes odafigyelned, mert ezt az emberek nagy része nem is tudja, pedig komoly veszély.

Sokszor nem elég a konnektor a lakásban. Ilyenkor elosztót használunk.

Egy ilyen elosztó, melybe három eszközt is bedughatunk, 3690 watt elektromos áramot kezel, igazi veszélyforrás.

Ez 57 laptop áramfogyasztásának, vagy két hajszárítónak, vagy négy kávéfőző fogyasztásának felel meg, írta a Vasabladet.

A tél folyamán sokkal több elektromos eszközt használunk otthonunkban, de sokan nincsenek vele tisztában, hogy ez milyen veszélyekkel jár.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban, Umatilla-ban a rendőrség figyelmeztette a lakosságot, miután több lakásban ugyanazt a hibaforrást találták:

”Sokan a hordozható készülékeiket is gyakrabban töltik fel, de figyelmeztetünk mindenkit, hogy NEM KELL a hordozható fűtőtesteket egy normális elosztó konnektorba dugva feltölteni.

Mert a hordozható készülékek nem mindig bírják el ezt a fajta áramot és gyakran kiéghetnek vagy túlságosan felhevülhetnek.

Kérjük oszd meg ezt az üzenetet.”

Ha több készülék is van bedugva az elosztóba ne használd egyszerre őket mert túlterheled a hálózatot, melegszik a vezeték,elolvad a szigetelés és zárlat keletkezik.

Nagyon fontos, jegyezzétek meg, tartsátok észben!

Életeket menthettek vele, vagy egy otthont a leégéstől.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!