Érdekes világ

Fair-play díjra jelölték a hős magyar futót, aki a versenyt félbehagyva 10 kilométeren keresztül támogatta sérült japán versenytársát

Gratulálunk neki! Boros Richárd, igazi hős vagy!

Boros Richárd, azaz Ricsi neve jól cseng a hosszútávfutók körében, de most a nemzetközi sportvilág is felfigyelt a teljesítményére.

A magyar sportoló tegnap este érkezett haza Athénból, a 41-ik alkalommal megrendezett Spartathlon ultrafutó versenyről.

Hirdetés

Összesen 400-an álltak rajthoz ez embert próbáló megmérettetésen, köztük 23 magyar is. Az elsőként célba érő görög Fotis mindössze 19 óra alatt futotta le a távot, ezzel 30 éves rekordot döntött meg.

Mégis Ricsi nevétől zengett végül minden.

„Az utolsó 75 kilométeren a bokasérülésem miatt már csak gyalogoltam. Tíz kilométerre a cél előtt figyeltem fel a japán futóra, a 25-ös rajtszámot viselő Shinichi Myazaki-ra

– emlékezett Ricsi.

“A társaim elfutottak mellette. Volt ugyan, aki megkérdezte Shinichitől, hogy segítsen-e? Majd kicsit támogatta, aztán magára hagyta őt, és futotta tovább a maga versenyét.

Én viszont gondolkodás nélkül megálltam, és támogattam őt. Két óráig tartott, mire együtt beértünk Spártába, a célba.”

Két nappal a verseny után Athénban vacsorát rendeztek a hős spartathlonistáknak, ahol Shinichi Myazaki megkereste Boros Ricsit.

Hálás szívvel mondott köszönetet a segítségért, és meghívta magához a magyar sportolót Tokióba.

Kiderült, a japán futó korábban már kétszer is teljesítette az embert próbáló versenyt. Harmadszor viszont Ricsi segítsége is kellett hozzá.

Hirdetés

Ezzel a hős magyar tfutó híre bejárta az egész világot.

A lelkiismeret bajnokaként ismerhette meg őt a széles nyilvánosság.

„Hogy miért segítettem Shinichinek? Mert ilyen neveltetést kaptam a szüleimtől. Legközelebb is megtenném, ugyanúgy”

– válaszolta az AcNews kérdésére Ricsi.

Aki meglepődve fogadta a hírt, hogy felterjesztették a Nemzetközi Fair play-díjra.

Még egyszer Gratulálunk neki!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!