CímlapsztorikTudomány

Falus András: Aki nincs beoltva, az aláírja a saját súlyos betegségét, esetleg halálát

“A harmadik oltás után idővel szükségessé fog válni a negyedik oltás is.”

A jelenleg rendelkezésre álló vakcinák, úgy tűnik, hogy valamilyen mértékben minden variáns, így az omikron ellen is védelmet nyújtanak – mondta az InfoRádiónak Falus András.

Az immunológus professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy:

Hirdetés

Mi, emberek jelentősen eltérünk egymástól, csak egy átlagot tudunk mondani a vakcinák hatásáról, de azt például tudjuk, hogy a harmadik oltás mindenkinek ajánlható, és mindenképpen szükséges is.

Egyedi eltérések lehetnek, de a harmadik oltás után idővel szükségessé fog válni a negyedik oltás is”.

Falus szerint mindez azonban még korai, mert a harmadik vakcinát is millióknak kell még megkapnia.

Hozzátette, hogy amennyiben valaki vektorvakcinát kapott, „a szakma azt mondja, nem helyes ugyanúgy vektorvakcinát kérni. Mi azt javasoltuk, hogy vektoros után mRNS, esetleg kínai”.

zerinte „már nem igaz az az elképzelés, amit a járvány elején tavaly gondoltunk, hogy a gyerekek, fiatalabbak védettebbek a vírus ellen, ezt megcáfolta az élet és a különböző variánsok, ezért kell oltani a gyerekeket”.

A vírus olyan súlyos hatásokat vált ki, olyan másodlagos autoimmun betegségeket okoz, amelyekhez nem hasonlítható sem arányában, sem átlagos súlyosságában az esetleg felvetődő mellékhatás”

– jelentette ki Falus András.

„Aki tehát nincs beoltva, megtagadja az oltást, az tulajdonképpen “jó esélyt ad arra, hogy aláírja a saját súlyos betegségét, esetleg halálát”

– mondta.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.