CímlapsztorikÉrdekes világ

Figyelem: már postázzák az oltás igazolványokat – ezt kell tudni róla!

Fontos információk derültek ki, aki tudja, terjessze!

Az nem szerepel rajta, hogy birtokosa milyen vakcinát kapott, de van rajta egy QR-kód, amin látható a koronavírus stilizált képe.

Megérkeztek az első oltási igazolványok azokhoz, akik már megkapták a koronavírus elleni vakcina második adagját is.

Hirdetés

A hvg.hu által látott igazolványon szerepel a tulajdonos neve, a személyi igazolvány- és útlevélszáma, az oltás ideje, illetve az igazolvány sorszáma, valamint van rajta egy QR-kód, amit leolvasva jelenleg az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér kezdőoldala jelenik meg a telefon böngészőjében.

A hátoldalán kétnyelvű szöveg olvasható arról, hogy csak útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal együtt érvényes, és nem átruházható.

A hvg.hu egyik olvasója megmutatta nekünk igazolványát, jelezte, hogy az okiratot sima levélben dobta be a postás a postaládába, a feladónál pedig a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. neve szerepelt, illetve az, hogy visszaküldeni a fővárosi kormányhivatalnak lehet.

Az oltásigazolványokról először januárban beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, de akkor még nem lehetett tudni, hogy pontosan milyen jogosultságokkal jár majd a birtoklása.

Erről továbbra sincs pontos információ, feltehetően a külföldi utazásokhoz jól fog jönni, bár azt sem tudni, hogy a magyar igazolványt – amin nem szerepel, hogy birtokosa milyen fajta vakcinát kapott – mely államokban fogják elfogadni.

Az EU mindenesetre kedden jelezte, hogy az unióban nem engedélyezett vakcinák is bekerülhetnek majd az EU oltási igazolványába, amit még nyár előtt bevezetnének.

Azért is érdekes, hogy az olvasó megkapta az igazolványt, mert épp ma derült ki, hogy az ANY Biztonsági Nyomda 2023 március 1-ig szóló szerződést írt alá a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársasággal a védettségi igazolványok szállítására.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.