CímlapsztorikÉrdekes világ

Fizetős lesz Velence, Budapest is ezen gondolkodik: beindulhat a dominó effektus

Velence önkormányzata bevezeti az egyelőre nem kötelező előzetes foglalási rendszert a városba történő belépéshez, 2023. január 16-tól pedig a belépést fizetőssé is teszi

– jelentette be Simone Venturini idegenforgalmi tanácsos a Velencében pénteken tartott sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Jelenleg három megoldási kísérlet, amellyel próbálkoztak a világ különböző helyein.

Egyik megoldás a természetvédelmi területek védelmére azok időről időre, felváltva történő lezárása.

Lezárnak egy szigetet, miközben megnyitnak egy másikat, majd fordítva.

Erre példa a thaiföldi Maya-öböl lezárása.

A második lehetőség, hogy az általános tilalom elkerülésére pénzt szednek be a turistáktól, így látogatható marad a népszerű célhely.

Egyszerűen limitálni is lehet a turisták számát bizonyos területeken.

Ez történt a dalmát városban, Dubrovnyikban, ahol a több száz éves várfal belső útján bármikor bármennyi turista sétálhatott, viszont a műemlék védelmében bevezették, hogy a vár belső részére csak korlátozott számban léphessenek be a látogatók.

A harmadik a velenceiek újító megoldása, miszerint regisztráció és fizetés szükséges a belső városrész látogatásához.

Az előzetes foglalás kísérleti jelleggel indul, még nem számít kötelezőnek, de aki ezzel a lehetőséggel él, kedvezményekben részesül.

Hirdetés

A nem Veneto tartományból érkezők a Venezia Unica honlapon jelezhetik előre, melyik napon kívánnak a városba belépni. Regisztrálnak egy applikáción, majd 3–10 eurós díjat fizetnek azok a turisták, akik nem foglaltak szállást.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.