Érdekes világ

Fluor: “Ha ennyire gáz a kormánynak a nyugat, miért nem Kazahsztánba mennek nyaralni?”

Az énekes életébe 2016-ben tört be kézzelfoghatóan a politika, amikor a Petőfi rádióban letiltották a dalait.

Eleinte nem tudott rájönni, hogy mi az oka, majd elmondták neki, hogy valaki feldobta, ha Ákost piszkálják a 2015 decemberében az Echo TV-ben tett kijelentése miatt a női princípiumot illetően, akkor miért játsszák a Fluor dalait, hiszen azok között is van olyan szám, ami miatt nem kellene.

Hirdetés

Majd arra kérték, hogy bizonyos dalait törölje a YouTube-ról, mire ő azt válaszolta, hogy nem hiszi el, hogy 2016-ban nyíltan lehet cenzúrázni.

Végül a dolgot elsimította egy interjúban, de később a Petőfi TV élő adásában trollkodott egy „sorosgyörgyös” beszólással, aminek az eredménye újabb eltiltás lett.

Elszoktunk már attól, hogy politikusok élőben vitatkoznak a tévében – sommásan így foglalta össze Fluor Tomi, hogy miért tartja szimpatikusnak az ellenzéki összefogást.

Arról is beszélt, hogy miért tartja lehetségesnek 2022-ben az ellenzék győzelmét, és miért szégyelli magát, amikor Orbán Viktortól olyasmiket hall, hogy nekünk, magyaroknak kell a botnak lennünk a küllők között vagy a tüskének a köröm alatt az Európai Unióban.

Tényleg arra vagyunk büszkék a tagállamok közül, hogy mi vagyunk azok, akik másokkal kitolnak? – tette fel a kérdést.

Aztán azon merengett, hogy miért ennyire nyugatellenes a kormány.

Ha ennyire gáz a kormánynak a nyugat, akkor miért nem Kazahsztánba mennek nyaralni?

Miért nem Oroszországban nyaralnak vagy mennek a gyerekeik egyetemre, ha szerintük ennyire a kelet a király?

Nem azt mondom, hogy nem kell a kelettel együttműködni, de azért azt ne adjuk már elő, hogy nyugaton minden rossz, keleten meg minden jó

Hirdetés

– mondta Fluor Tomi a Szabad Európának.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.