Egyéb

“Globális társadalmi kísérlet zajlott le” – bennfentes 2020 eddigi eseményeiről

Ijesztő képet vázolt fel, szerinte ugyanis semmi sem történt véletlenül, és a társadalom “szoktatása”, betanítása és agymosása zajlik.

Egyre többen vélik úgy, hogy 2020 lehet az eddigi legrosszabb és egyben legborzalmasabb év a modern emberiség történelmében: leszámítva persze a világháborúkat.

2020 elején nem csak egy vírus tarolta le a civilizációnkat, de hatalmas gazdasági válság kerekedett belőle, valamint egy az USA-t atomjaira bomlasztó mozgalom is feléledt, polgárháborút követelve magának.

Hirdetés

Ma ott tartunk, hogy világszerte városok vannak lángokban, mert Brüsszelben, Párizsban, Londonban, és számos amerikai nagyvárosban csapnak össze a tüntetők a rendőri hatalommal.

Mindezt úgy hogy néhány héttel ezelőtt még akkor volt mindenki a hős, ha otthon maradt.

Most pedig hős hazafiként lehet masírozni az utcákon, mert most éppen EZT követeli meg a média, és a politika.

“Jól látszik, hogy csak játszanak a világgal” – állítja egy bennfentes, aki elég közelről nézte végig az események kibontakozását.

Ott volt kvázi a “vezérlőteremben”, ahol ezt az egészet kitalálták és megvalósították.

Mert ne legyünk naivak, itt semmi sem történt véletlenül…

Minden a terv szerit zajlott le, tulajdonképpen egy vatikáni pap már korábban elmondott egy hasonló véleményt, miszerint ez egész Földet érintő kísérletsorozatról van szó.

Azt figyelték, hogyan reagál a világunk egy hirtelen jött, nem várt kataklizmára.

A vírus csak a kezdet volt, megpróbáltak mellémegy gazdasági válságot generálni a különféle, világban zajló intézkedésekkel, holott már a kezdetektől fogva tudhatták, hogy annak az izraeli professzornak van igaza, aki azt állította:

Hirdetés

A vírus alig 40 napig életképes, utána magától lecseng mindenhol járványgörbe – és ez nagyjából így is történt.

Aztán megfigyelhettük, hogyan lett a “maradj otthonból” hamar “Menj az utcára mert hazafi vagy”.

Az egész a társadalom programozása, és a média valamint a politika ágain keresztül a tudatunk finomhangolása.

Vegyük már észre, hogy dróton rángatnak minket.

A mostani kísérlet arra volt jó, hogy bebizonyosodjon a világunk felett állóknak, hogy mennyire manipulálhatók vagyunk.

Mint a birkák…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!