CímlapsztorikÉrdekes világ

GREAT RESET: Újraindítják a világot, jön az Új Világrend, ahol nem lesz magántulajdon

Már a látszatra sem adnak… Egy szűk felső, hatalmi elit egy totális kontroll alatt tartott világot akar létrehozni…

A Végjátékban vagyunk.

Az élelmiszerárak emelkedés,e az üzemanyagár, az infláció mind összefüggésben van azzal, amit a davosi világfórumon Klaus Schwab, a világgazdasági fórum alapítója, elnöke mondott, jelentett, lengetett be korábban.

Hirdetés

Egy a koronavírus utáni Új Világrendről beszélt, egy nagy gazdasági újraindítás, azaz GREAT RESET után.

2021-ben már érezhető volt ez a változás a koronavírus első néhány hullámának tombolása után.

Az élelmiszerek megdrágulnak, az infláció pedig az egekben. A világ országainak nagy része totálisan el van adósítva.

A globális pénzoligarcha, a világot uraló szűk kör törekvése egy mesterségesen létrehozott nagy birodalom, az Új Világrend.

A világ nagyon nagy része Klaus Scwab kottájából játszik.

Az emberek a saját bőrükön kezdik érezni, hogy az Új Világrend valóban felépülőben van.

Ebben mindenki benne van. A genfi ENSZ diplomatám, az EU legfelső elitje, Amerika nagyobb hatalmú figurái, szenátorok, de még hollywoodi sztárok is.

A veterán német közgazdász ismertette a Great Reset három alapvető célját, meghívva az összes országot és szektort a részvételre:

Az érdekeltek kapitalizmusának létrehozása, amely felváltja a részvényesek kapitalizmusát.

Hirdetés

Ennek a rendszernek az az elképzelése, hogy a vállalatok a közjó érdekében fognak dolgozni, nem pedig csak azonnali profit és haszon érdekében.

Rugalmasabb, egyenlőbb és fenntarthatóbb rendszer felépítése, amely környezeti, társadalmi és kormányzási mutatókon alapul (ESG kritériumok).
A negyedik ipari forradalom veleszületett innovációinak kiaknázása a köz érdekében, a zöldebb, intelligensebb és igazságosabb növekedés érdekében.

„A lezárások észrevétlenül teszik jobbá a városokat szerte a világon”

– posztolta február végén a World Economic Forum (WEF) a hivatalos Twitter oldalán azt a nagy port kavaró bejegyzését, amelyet mostanra le is szedtek.

Ez az eset is rámutat, hogy a davosi elit igencsak érzéketlen a kisember nyomorával szemben, hiszen ők a világmegváltó ideológiai szemszögből tekintenek a világ folyamataira.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.