CímlapsztorikÉrdekes világ

„Ha a Tankcsapdának megfelelt, Majka Úrnak miért nem?” . kiakadtak a tömeg és a polgármester

Majka szerint nem voltak meg az alapvető technikai feltételek. A polgármester azt mondja, nem érti, még a vodkát és a kesudiót is bekészítették.

Ahogy azt mi is megírtuk, elmaradt Majka Fehérgyarmatra meghirdetett koncertje. Az okokról a rapper a közösségi oldalán írt, részletesen kifejtve, hogy a technikai körülmények nem feleltek meg, és bár megpróbálták megoldani, végül nem sikerült a koncertet megtartani.

“Azt kell mondjam, ez egy jó és merész húzás volt a szervezők részéről. Bár tulajdonképpen ha úgy vesszük, én is ott voltam, hisz azon a CD-n, amit Curtis magával visz, én is ott vagyok hangban” – reagált rá a zenész.

Hirdetés

A gázsiról a település polgármestere, Dr. Péter Csaba elmodta, hogy:

“Amikor kiderült, hogy Majka nem jön, azonnal összeült egy stáb, megtárgyaltuk, ki ugorhatna be a helyére. Hálásak vagyunk Curtisnek és a többi fellépőnek, Ruszó Tibinek, Hercegnek, DJ Szatmárinak és Szakos Andreának, hogy kihúztak minket a szorult helyzetből”.

Szerinte a hangtechnikáért és a színpadtechnikáért felelős cégekkel Majkáék korábban már dolgoztak együtt és akkor nem merült fel probléma.

“Ugyanez a csapat biztosította a technikát a Halott Pénznek, Rúzsa Magdinak és a Tankcsapdának is, ha nekik megfelelt, nem tudom, Majka Úrnak miért nem.

A technikusai előre egyeztettek az alvállalkozóinkkal, akik kérték, próbálják ki a technikát, de csak a koncert előtt érkeztek és ránézésre döntöttek, hogy a hangtechnika nem lesz jó, és a színpad sem bírja el a LED-falat.

Majka Úr meg sem jelent a helyszínen, pedig még az általa kért kesudiót és vodkát is bekészítettük”

– árulta el a városvezető.

“Előre kifizettük a fellépésért kért 8,1 millió forintot, azt természetesen elfogadta az úr, de jelzem, a szerződést átnézik a jogászaink”

-mondta a lapnak, azt is elárulva, hogy jogi útra terelnék az ügyet.

Hirdetés

Majka is reagált a polgármester kijelentésére:

“Szégyellje magát! Ha jogi utat akar, miért hívott fel személyesen, hogy esedezve bocsánatot kérjen?!
Lehet, hogy én meg hitelrontásért fogok perelni!

Nem igaz, hogy csak a koncert előtt érkeztünk, hiszen nekem már délután öt után jelezték a problémát a technikusaim. Este tízkor kezdődő koncertnél úgy gondolom, ez időben van.

Dobálózhat ő a számokkal, de ez a nyolc millió egy bruttó összeg. Minden egyes nagy zenekarnál előre kell utalni legalább két héttel, ebben semmilyen meglepetés nincs”

-mondta a rapper.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.