Ha gyerekkorodban is egyedül voltál, felnőttként is ezt a terhet cipeled – állítja a pszichológus
TŰPONTOS látlelet a lélekről. Ki az aki magára ismer és hogyan küzdött meg vele?
Ha valaki gyerekként azt élte meg, hogy egyedül van a bánatával, nincs aki segítsen neki és megvigasztalja, és mindent egyedül kell megoldania, az jó eséllyel felnőttként is arra rendezkedik be, hogy egyedül cipelje a hátán az élet terheit.
Esetleg nemcsak a sajátját, hanem még másokét is átveszi.
Megkeményíti magát, és megy előre, egy feladatteljesítő, robotpilóta üzemmódban, az érzéseiről tudomást sem véve.
Legbelül viszont ott él benne az a belső gyermek, aki nagyon szomorú amiatt, hogy nincs senki, aki megértse és megvigasztalja őt.
Mivel ő maga sem vesz róla tudomást, ezért a belső gyermeknek sokszor nincs választása.
Tavaró, kellemetlen, kínzó, fájdalmas testi tünetekkel jelzi:
“hahó, én is itt vagyok, törődj velem, foglalkozz velem, érts meg engem!!”
A gyógyulás felé az visz, ha felnőttként mi magunk odafordulunk a belső gyermekünkhöz, és megengedjük, hogy kisírja a bánatát.
Hogy kifejezze a sérelmeit.
Mindazt, amit soha nem tehetett meg, és mindazt, ami addig benne szorult, mélyre eltemetve.
Nagyon felszabadító tud lenni, ha ki tudnak jönni az addig elzárt, fájdalmas érzések.
belső gyermekünk ebből azt érzi, hogy végre odafigyeltünk rá, megértettük őt és szót adtunk neki.
Ettől megnyugszik, megvigasztalódik, és többé nincs miért felhívnia magára a figyelmünket különböző tünetekkel, ezáltal a tünetek is akár azonnal enyhülhetnek, megszűnhetnek.
Ki mit gondol erről?
És ki az aki magára ismer?
