Brutális és még brutálisabb állapotok a gyermekotthonokban, sorra hullanak ki a csontvázak a szekrényből: igazi tömegnyomor ahová a gyerekek kerülnek!
Tömegnyomor, néma sikolyok
A befogadóotthonok azok az intézmények, ahová a gyerekek először megérkeznek, ha kiszakadnak a családjukból.
Átmeneti szálláshelyek, legalábbis annak szánták őket, de a gyerekek egyre gyakrabban ott ragadnak. Így lesz a megyénként jellemzően 12 fős otthonokból 30 fős tömegszállás, ahol a hálótól a nappaliig minden lehetséges fekvőhelyen többen is osztoznak.
A hibás döntések és a nincstelenség miatt az elmúlt években egyre nyomasztóbbá vált ez a probléma.
A gondok négy évvel ezelőtt kezdődtek, mert addig megyénként, illetve a fővárosban egy-egy intézmény volt, amelyhez a befogadóotthonok, valamint a tartós ottlétre kialakított gyermekotthonok és a nevelőszülői hálózatok tartoztak, így a közös igazgató utasíthatta például a gyermekotthont, hogy fogadjon be egy-egy gyermeket.
2021-ben azonban különvált az ideiglenes befogadóotthonok intézménye a tartós elhelyezést lehetővé tevő gyermekotthonoktól, lakásotthonoktól és nevelőszülői hálózatoktól, így utóbbiak most már megtehetik, hogy elutasítják azokat, akik a megyei befogadóotthonból érkeznének.
Gyerekek, akik senkinek sem kellenek
A jelenlegi rendszerben az ideiglenes befogadóhelyek kvázi “végállomássá” váltak. Mivel a gyermekotthonok és nevelőszülői hálózatok – most már saját döntés alapján – visszautasíthatják a gyerekek fogadását, a legsebezhetőbb korosztály egyfajta lebegő állapotba kerül.
Nincsenek stabil kapcsolataik, nincsen személyes jövőképük, és gyakran már 10-12 évesen megtapasztalják a társadalmi kirekesztettség súlyát.
Szétzilált szakemberek, kiégett nevelők
A humánerőforrás-válság csak tovább rontja a helyzetet. A gyermekvédelmi dolgozók alulfizetettek, túlhajszoltak, gyakran pszichésen is túlterheltek.
Sok helyen egyetlen nevelőre 10–15 gyerek jut, miközben nincs megfelelő háttértámogatás, pszichológus, fejlesztőpedagógus. Az eredmény: nem ellátás történik, hanem túlélés – mindkét oldalon.
Joghézagok és közöny
A szétválasztott intézményi struktúra mellett a jogi szabályozás is tátongó réseket mutat.
Az állami rendszer képtelen biztosítani a gyerekek jogait, miközben a politikai döntéshozatal érdemben nem foglalkozik a problémával. Nincsen hosszú távú stratégia, nincsen forrásbővítés, nincs vízió – csak toldozás-foldozás.
A következmények beláthatatlanok
Egy generáció nő fel a társadalom peremén – sokszor traumák, elhanyagolás, intézményi közöny árnyékában.
Ők azok, akiket a rendszer nem védett meg, hanem bezárt, magukra hagyott és elfelejtett. Az ő történetük a magyar gyermekvédelem néma tragédiája.
És amíg nincs politikai akarat a gyökeres reformra, a helyzet csak tovább romlik. A gyerekek pedig – akiknek a rendszer elvileg a jövőt építené – ma csak azt tanulják meg: nincsenek biztonságban sehol.
