Címlapsztorik

Havi 1,2 milliós fizetés és céges BMW járhat a pályakezdőnek az Aldinál?!

A közel 800 ezer forintos nettó összeg majdnem 3,5 szerese az országos középértéknek.

Nemrég tartottak karriereseményt az Aldi vezetői, amelyen azzal rukkoltak elő, hogy

a belépő szintű vezetői bér (a 9 hónapos betanulás után) bruttó 1,2 millió forint, emellett pedig céges BMW is jár

Hirdetés

-írja a G7.

Az 1,2 millió forintos bruttó bér jelenleg 798 ezer forintos nettónak felel meg, ha a jelentkezőnek még nincs eltartott gyermeke.

Ez az összeg pedig majdnem 3,5-szerese az országos középértéknek.

Az is kiderült, hogy míg három éve még alapelvárás volt, hogy a jelentkezők szakirányú (vagy ahhoz közeli) felsőfokú végzettséget mutassanak fel, ma már ezt is enyhébben kezelik a cégnél.

A lap szerint az Aldinál három éve a kezdő diplomás regionális értékesítési vezetők esetében havi bruttó 812 ezer forint belépő szintű fizetést ajánlott, ami gyermektelen munkavállalóknál 540 ezres nettónak felelt meg.

A csomagba akkor egy Audi A4-es céges autó is beletartozott, illetve azzal is csábították a fiatal menedzser-jelölteket, hogy a kilencedik évtől kezdve a járandóságuk bruttó 1,3 millió forintra emelkedik.

Ezért ezek elég jó dolgok.

Képzeljük csak el, hogy mi lenne, ha a magyar kormány végleg elzavarná a multikat, ahogyan azt állítólag tervezik és bejelentették.

Persze azt is érdemes hozzátenni, hogy ezek a multik nagyon keveset adóznak itthon, így “az a minimum”, hogy az átlagnál jobban fizessék meg a munkavállalóikat!

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.