CímlapsztorikTudomány

A valóságunk nem létezik, az egész csak egy “kvantumillúzió”: sokkoló bejelentést tettek a tudósok!

Ha ez igaz, az alapjaiban változtathat meg mindent…

Carlo Rovelli szerint a kvantummechanikai alaptézisek alapjaiban keresendő a látható világ megértése, így lényegében ezekkel a laikusok számára szinte felfoghatatlan összefüggésekkel magyarázható az a realitás, amiben élünk.

A fizikus szakember szerint minden relatív, még a fotonok, az elektronok és az univerzum alapegységeinek számító miniatűr részecskék is egymáshoz képest mozognak és cselekszenek.

Hirdetés

Így minden apró mozzanat kihatással van a többi molekulára és atomra.

Rovelli úgy gondolja, a kvantumfolyamatok pusztán a szerencsén és az esélyeken múlnak, így képtelenség előrejelezni az alakulásukat, hiszen lehetetlen megmondani, hogy egy atom éppen miként változtathatja meg állapotát

– olvasható az Interesting Engineering beszámolójában.

A relációs elmélet szerint bármelyik rendszer leírható egy másik rendszerhez képest kalkulált különbséggel.

Egyszóval a kvantumfolyamatok aszerint vizsgálhatók, éppen hogyan módosítják a helyzetüket.

Ravelli meggyőződése alapján a látható világ és univerzum minden porcikájában kvantum tulajdonságokkal rendelkezik, és a tárgyak, amelyekkel interakcióba lépünk, állandó kapcsolatban állnak a világűr bármely pontján felfedezhető részecskékkel, amint megérintjük őket.

Mindez egy miniatűr kvantumtükör-effektusként írható le.

Tehát minden egyes mozdulatunkkal megváltoztatjuk a folyamatok végkimenetelét, így elképzelhető, hogy a realitás talaján mi magunk játsszuk isten szerepét, minden más pedig csak kvantumillúzió.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.