Egyéb

Jöhet a kötelező maszkviselés: a kormány hamarosan bejelentheti a folytatást

Budapesten már engedélyt kértek a kormánytól, az egész országban is bevezethetik?

Kiderültek a részletek!

A kormánytól kér engedélyt Karácsony a kötelező maszkviselés szigorítására Budapesten.

Hirdetés

És könnyen lehet, hogyha az esetszámok így nőnek tovább, akkor a kormány maga fogja bevezetni akár országszerte a maszkviselést újra.

Bár Orbán Viktor több ízben hangoztatta, hogy a maszk már önmagában nem véd meg minket és az oltások az elsődleges védvonal, meglehet hogy mégis a maszkviselés visszahozására kényszerülhet.

Ennek ugyanis valóban volt és van hatása a járvány alakulására, és meg lehet vele akadályozni azt, hogy megint megteljenek a kórházak, és összeomlás közeli állapotban kerüljön az egészségügy.

„Levélben fordultam a kormányhoz, hogy állítsák vissza a korábbi jogszabályt a maszkviseléssel kapcsolatban”

– írta Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán, ahol a levele szövegét is nyilvánosságra hozta.

Ebben úgy fogalmaz, hogy a pandémia negyedik hulláma felfutó ágába került Magyarországon, napok óta ezer fölött alakul az új igazolt fertőzöttek száma, a pozitív tesztek aránya pedig az Egészségügyi Világszervezet által a járvány kontrollálhatósága mércéjének tekintett 5 százalék fölé emelkedett.

Jelezte, a járvány elleni védekezés legfontosabb eszköze az oltás, „a jelenlegi átoltottsági szint mellett önmagában az oltásra alapozott védekezési stratégia már nem elegendő”, majd idézte a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének javaslatait, amelyek között kiemelt helyen szerepel, hogy zárt térben, rendezvényeken és tömegközlekedési eszközökön szükséges az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk viselése.

Ennek nyomán a főpolgármester kezdeményezi, hogy

a kormány állítsa vissza a maszkviselésre vonatkozó, július 3. előtt hatályos szabályokat, vagyis azt, hogy az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező legyen viselni a védőeszközt.

Hirdetés

Ha ezt a kormány országosan nem látja szükségesnek visszavezetni, Karácsony azt kéri, hogy:

adjon felhatalmazást a helyi önkormányzatok képviselőtestületeinek, Budapest területén pedig a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy a maszkviselési kötelezettséget helyi önkormányzati rendeletben írhassák elő, amelynek betartatásában és szankcionálásában a rendőrség közreműködik.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.