Kásler Miklós: december 20-tól indul a gyerekek beoltása!
Ultimátum a magyar társadalomnak.
Vagy beoltatod a gyereked, vagy szankciók jönnek…?!
Az 5-12 évesek oltásával kapcsolatban osztott meg információkat Facebook-videóban Kásler Miklós.
Az emberierőforrás-miniszter kiemelte: egy olyan korcsoport kaphat védelmet, amelyik eddig saját szervezetére volt utalva.
“Fontos, hogy magas átoltottságot érjünk el, hiszen a gyerekek körében is terjed a vírus, a késői hatásokat pedig nem ismerjük”
@roxyblazeahivatalos Orbán Viktor rajza: kiszúrtam rajta valamit amiről senki sem beszél! 😂#orbánrajz #vicces #humoros #magyartiktok #magyarmémek #aicontent #roxyblaze #digitálisinfluenszer #orbánviktor #orbanviktor #közélet #roxyblaze #magyarvalóság #rajz ♬ eredeti hang – Roxy Blaze - Roxy Blaze
– fogalmazott a politikus.
Megerősítette: december 20-át követően lesz elérhető az oltás az 5-12 éves gyerekek számára.
A gyerekek a Pfizer vakcináját kapják, ebből elegendő áll rendelkezésre, és további vakcinákat is lekötött az állam
– tette hozzá.
Az Európai Gyógyszerügynökség csütörtökön jelentette be, hogy az 5-11 évesek oltására is alkalmas a Pfizer/Biontech vakcinája, a gyerekek ebből kisebb dózist kapnak.



