Tudomány

Kásler Miklós riadót fújt: napi 200 halott is lehet az ötödik hullámban

Az omikron teljesen rárúghatja a magyar egészségügyre az ajtót…

Nagyon durva dolgokat mondott Kásler Miklós, az ötödik járványhullámmal kapcsolatban.

Ha nem jön újabb mutáció, valamint nem nő jelentősen az átoltottság, akkor a csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések száma, 8-9 ezer kórházban ápolttal

Hirdetés

– mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Lásler elmondása szerint a kórházba kerültek 60 százaléka nem részesült oltásban, 40 százalékuk azonban igen.

1850 személyt kellett intenzív osztályon kezelni, közülük 70 százalék nem volt oltott, és 30 százalék vette fel a vakcinát.

A 450 ezer fertőzöttből 9485 ember hunyt el, ami 2,1 százalékos halálozási arányt jelent, szemben a megelőző hullámokkal, ahol ez az arány majdnem 4 százalék volt.

Kásler Miklós szerint naponta kétszáz halott is lehet az ötödik hullám csúcsán, ami igen magasnak számít, már-már közelít a brutális harmadik hullám szintjét is.

Ezek lesújtó hírek, és alapjaiban késztethetik az embereket újragondolásra abban a tekintetben, hogy mennyire lesz szabad tavaszunk, vagy nyarunk, ha így halad a helyzet.

Mit gondoltok?

Tényleg letarolja majd az omikron a jelenleg is eléggé megtépázott egészségügyet?

Vagy ugyanúgy állja majd a sarat, mint az eddigi hullámok során?

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.