Érdekes világ

Kórházigazgató az epekőműtét óta mélyaltatásban fekvő Annáról: „Ez a természetes kockázat kategóriája”

“Ami neki a „természetes kockázat kategóriája”, nekem az egész életem – fakadt ki a középkorú férfi, aki minden nap bemegy a szerelméhez, hogy simogassa, beszéljen hozzá…

Annának epekövet kellett eltávolítani az epevezetékből, ám a dunaújvárosi kórházban csak napokkal később vették észre, hogy a járat kiszakadt, ám addigra ő kis híján meghalt.

Azonnal átszállították egy budapesti intézménybe, ahol azóta is küzdenek az életéért.

Hirdetés

A 36 éves nő párja korábban lapunknak elmondta: biztos benne, hogy hibázhattak az orvosok, ezért jogi lépést fontolgat.

Mindeközben megszólalt a kórház főigazgatója is.

Jobbágy Lajos mindenekelőtt leszögezte: elindította a belső vizsgálatot.

“A kő eltávolítása nem minősül rutinműtétnek, inkább életmentő beavatkozásnak.

A műtétet végző osztályvezető doktornő 2017 óta végez ilyen epekő-eltávolító endoszkópos műtétet az intézményünkben, azóta 640 beavatkozásból a mostani a második, ahol szövődmény alakul ki. Ez a természetes kockázat kategóriája.

Nem lehet megállapítani egyértelműen, hogy orvosi hiba miatt szakadt ki az epevezeték, a biológia, maga a kő is képes ilyen problémát okozni”

-jelentette ki.

Erre reagált a mélyaltatásban fekvő nő párja.

“Természetesen tiszteletben tartom az igazgató álláspontját, de papírokkal alá tudom támasztani, hogy itt valaki hibázott. Szerintem ez egy olyan alapvető hiba volt, amit nem szabad, hogy elkövessenek. Ami neki a „természetes kockázat kategóriája”, nekem az egész életem”

Hirdetés

– fakadt ki a középkorú férfi, aki minden nap bemegy a szerelméhez, hogy simogassa, beszéljen hozzá, így próbálva lelket önteni belé.

De – sajnos – a legjobb esetben is még több hétnek kell eltelnie, hogy egyáltalán fel lehessen őt ébreszteni.

“Amíg a szervezetében lévő gyulladást nem bírják lejjebb vinni, és a főbb szervei nem indulnak be, addig az orvostudomány tehetetlen.

A két és fél éves kisfiunk nagyon nehezen viseli. Ha lát egy mentőautót, egyből mondja, hogy menjünk anyához, de a teljes igazságot képtelen voltam még elmondani neki…”

-tette hozzá meggyötörten.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!